Hétvégi programok

2018.10.20. 07:00

Motorosoktól lesz hangos Pécs, és mutatjuk még, mi minden más jön

Közel ezer motorost várnak a szervezők a hetedik pécsi Szezonzáró Motoros Gurulásra szombat délelőtt. A Széchenyi térre délután egy óra körül gördülnek be.

Zs. J.

Motorosoktól lesz hangos ma reggel a Pécs Pláza környéke. A rengeteg program között még egy kis játékkal is feldobják a napot: díjazzák a legfiatalabb, a legidősebb, a legmesszebbről jövő motorost és a legrégebbi motort, majd egy óra után elindulnak rendőri felvezetéssel a pécsi Széchenyi térre, ahol két óráig lehet megcsodálni a kétkerekű paripákat. Innen Villányba vezet útjuk, ahol a beremendi motorosok csatlakoznak hozzájuk, akik aznap egy adománygyűjtést szerveznek barátjuknak Liának.

– Az első alkalommal még szórólapokkal, plakátokkal hívtuk fel a figyelmet a rendezvényre, ám 2014 végére annyira kinőtte magát, hogy létrehoztuk a Dél-Dunántúli Motoros Egyesületet – mondta Tóth András az ötletgazda, és egyben az egyesület alapítója, elnöke. – Érkeznek motorosok Győrből, Sopronból, de külföldről is. Vannak már olyanok, akik két-három nappal a rendezvény előtt megérkeznek.

Programok a hétvégére: futóverseny, gesztenye finomságok, leányvásár

SZOMBAT

Szentlőrinc

Kerékpár-maraton, 08:45–15:00

A szentlőrinci polgármesteri hivataltól kilenc órakor induló túra első megállója a hetvehelyi, míg második megállója az abaligeti tópart lesz. A huszonhét kilométeres táv az orfűi Barátság Kulcsosháznál ér véget.

Hosszúhetény

APA Fesztivál, 09.00–17.00

Több családügyi szervezettel együttműködve hívtak előadókat erre a rendezvényre, akik gondolatébresztőként beszélnek majd fő üzenetünkről, az „Az apák szerepe a gyermeknevelésben és a családban” témáról. Helyszín: Tájház.

Pécsvárad

Leányvásár, 09:30–24:00

A 25 éves város legrégibb és legnagyobb rendezvényét tartják meg. Fellép többek között Nagy Feró és a Beatrice, Kowalsky meg a Vega.

Pécs

Szezonzáró Gurulás, 10:00

A Plaza parkolójából indulva, hatósági biztosítás mellett, felgurulnak Pécs főterére, innét pedig 14:00-kor tovább gurulnak rendőri felvezetéssel az 58-as úton Villány főterére.

Pécs

Örömfutás a Mecsextrém Parkban, 10:00

A Mecsextrém Park második alkalommal rendez élményfutást az Árpádtető erdőrészben, melynek rajt/cél állomása a park területén kerül kitűzésre.

Pécs

Gesztenye Liget Fesztivál, 10:00–20:00

Finom sült gesztenye és sok színes program várja az érdeklődőket Pécsbányán a Gesztenyésben. Lesz madárodú-készítés, lampiongyártás, az Ezeréves Gesztenyés Lovagjainak és Hercegnőinek próbatétele, állatsimogató, sörösrekesz-mászás.

Bóly

Búcsú bál, 21:00

A Bólyi Ifjúsági Egyesület idén is megrendezi a hagyományos Batyus Búcsú bált az Erzsébet Vigadóba. A zenét a Diamant Zenekar szolgálja.

Pécs

Házibuli a Pécsimamival a Vasutasban, 21:00–01:00

A 30-as, 40-es szülőknek nehéz olyan szórakozási lehetőséget találni, ahol igazán jól érezhetik magunkat.

VASÁRNAP

Magyarlukafa

Vendel-napi búcsú, 08:00–16:00

Szentmisével indul a nap a helyi templomban. A faluházban Polacsek Béla amatőr festő kiállítása nyílik, a galériában Vanyúr István szobrász és grafikus művész kiállítása lesz látható. A gyerekeket bábelőadás, míg a felnőtteket szép tárgyak és finom ízek vására várja.

Cserkút

Szőlős-Cserkút körök Félmaraton, 10:00–13:00

A futóverseny résztvevői bámulatos vidéken, Kővágószőlős–Cserkút csodás lankáin teljesíthetik a távot.

Orfű

Gesztenyés nap, 11:00–16:00

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is gesztenyés napot tartanak a Rácz Tanyán. Gesztenyés pogácsa, gesztenyével töltött csirkemellfilé, sült gesztenye, gesztenyekrémleves várja a vendégeket és, hogy jobban csússzon az étel forralt bort és forró teát kínálnak mellé.

Pécsvárad

Leányvásár, 09:30–21:00

Vasárnap karszalag nélkül nézhetik meg a menettáncot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában