Postabontás

2022.01.21. 07:58

A buszban enni mióta tilos?! - teszi fel a kérdést olvasónk

A hétvégén, szombaton, Pécsről Harkányba szerettem volna menni autóbusszal. Még indulás előtt elkezdtem fogyasztani a kakaós csigámat, amikor közölte velem a gépkocsivezető, hogy nem ehetek a buszban, és rámutatott egy „fagylalt áthúzva” piktogramra.

Dunántúli Napló

Fotó: Shutterstock

Mondtam a sofőrnek, hogy cukorbeteg vagyok, sokáig nem tudok élelem és innivaló nélkül lenni. Erre az volt a válasza, hogy ez őt nem érdekli. Szerencsére a 30 perces utazást kibírtam, de mi van olyankor, ha 4-5 órás utazáson vesz részt az ember, ha például az ország másik végébe megy? 

 

Pécsre visszaérve azonnal  a forgalmi irodába vezetett az utam. Közöltem az ajtót nyitó hölggyel, hogy miért jöttem, elmondtam, hogy írásban szeretnék panaszt tenni az egyik gépkocsivezetőre. El kellett mondanom, hogy mi történt, azaz csak szóban tehettem meg a bejelentésemet sajnos. A nyomatékosítás kedvéért másnap azért levélben is leírtam a problémám, hogy legyen nyoma, és talán így választ kaphatok rá. 

 

Amikor elmondtam az irodában a panaszom, egy férfi emelt hangon közölte velem, hogy jogszerűen járt el a gépkocsivezető, mivel a szabályzatukban (amit én nem láttam) benne van, hogy az autóbuszban sem enni, sem inni nem szabad. Mi lenne – kérdezte ő tőlem –, ha mindenki enne és inna az autóbuszban? Kocsmát csinálnának a járműből?! Nagyon bántott ez a hozzáállás. 

 

Kiss Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!