Postabontás

2022.01.23. 07:59

A csomagért a címzett utazgat?! - botránkozik olvasónk

Születésnapi csomagot küldtem a közelmúltban Pécsre, a Surányi Miklós úton lakó idős barátnőmnek.

Dunántúli Napló

Fotó: Shutterstock

Amikor tíz nap elteltével érdeklődtem tőle telefonon, hogy a  küldemény rendben megérkezett-e, szomorúan közölte, hogy a kézbesítő egy értesítést dobott a postaládájába: személyesen kell elhoznia a csomagot! 

 

A címzett életkorát tekintve közelebb áll a nyolcvanadik életévéhez, mint a hetvenhez, s nem kell különösebb magyarázat ahhoz, hogy az ő korában már igencsak körülményesen, nehezen tud közlekedni (még autóbusszal is!) a hegyről lefelé, nem beszélve arról, hogy ugyanezt az utat ebben az esetben egy csomaggal megnehezítve visszafelé is meg kell tennie. S akkor még említést sem tettem arról, hogy az ő életkorában és -helyzetében a világjárvány idején komoly fertőzésveszélynek van kitéve még úgy is, hogy ezt megelőzően mindkét „védőoltást” megkapta. 

 

Felháborítónak tartom, hogy a magas díjért, amit a futárszolgálat a szállításért fizettet, a címzettnek kell a raktárból a csomagot hazavinnie. A csomagszállító ugyanis a díj beszedésével kötelezettséget vállal arra, hogy a kézbesítendő küldeményt ténylegesen eljuttatja a címzetthez, szó szerint kézbesíti azt, ez a kötelezettségük azonban az utóbbi időben valahogy feledésbe merült. 

 

dr. H. Zs., Németország 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!