Postabontás

2022.01.25. 08:58

Belerúgtak a magyar nyugdíjas-társadalomba - írja olvasónk

Kevésbé tisztelt uraim! Még akkor is, ha önök közül néhányan hajdanán elvtársnak hívatták magukat, tájékoztatom önöket, hogy a rendszerváltás előtt, annak folyamatában és az azt követő időszakokban itt Pécsett magam – egy egyetemi és egy főiskolai végzettséget igazoló diplomámmal – és az általam irányított osztályom kiszolgálta a hatalomban levőket, azaz önöket is, persze csak a hatályos büntetőjogi törvények szigorú betartása és betartatása alapján.

Dunántúli Napló

Politikai felsőfokú végzettségem nincs szerencsére, de azért elsajátítottam a fő vonalakat. Egyébként sohasem szerettem a politikát, mert annak helytelen használata során csak negatív oldalát ismerheti meg a gondolkodó nép: ezt tapasztalhattuk, amikor a mostani egyik aspiránsuk tanulatlannak, butának, és lényegesen befolyásolhatónak tartotta a vidéki embereket. Erre csak azt tudom mondani, hogy az az aspiráns – minimum – szégyellje magát! 

 

Szégyellheti magát az az aspiráns azért is, mert magát egyetemi végzettségűnek titulálja, ugyanakkor nem tudja, hogy mi a tized jelentése. Ha megnézzük a KSH aktuális, nyugdíjasok számára vonatkozó adatait, és annak vesszük a tizedét, egyáltalán nem jönne ki a levelem írását megelőző nap sajnálatos jelentése szerinti összesen 39 599 elhunyt honfitársunk száma. Még akkor sem, ha a nyugdíjasok tizedének a számát politikai hovatartozás függvényében megfelezzük. 

Megtaposták a kegyeletet is

Az aspiránsok ismeretanyagának hiányára való figyelemmel ajánlom számukra a Dákok című, román forgatásban készült mozifilmet, ahol a római légiók megtizedelését igencsak komolyan számolták ki. Megjegyzem, hogy a filmben a sorok kijelölése román nyelven történik, mármint az 1-től 10-ig számok román nyelven hangzanak el, de a dákoromán elméletet itt és így is igyekeztek bemutatni. Gondolom, hogy az aspiránsok nyelvtudása sem a román, sem a (holt nyelvként jelölt) latin nyelvre nem terjed ki, nekik javaslom a magyar aláírású film megtekintését az archívumból, természetesen csak akkor, ha valami konkrét megállapításukat ismét módosítani szándékoznák valamelyik oldalt álló és bekiabáló „felkészült segédjeik” által. 

 

Mindezek után tájékoztatom az „aspiráns” urakat, hogy nemcsak édesanyámba, hanem a nejembe, és belém is rúgtak. Továbbá belerúgtak az egész magyar nyugdíjas-társadalomba, a közülünk az elhunytakba. Belerúgtak az egész magyar nemzetbe, az emberekbe, azaz a társadalomba, megtaposva a kegyeletet is. 

 

A magánembernek, mint például nekem, avagy az ország összes lakosának, a magánvádas eljárás megindításához 30 nap gondolkodási ideje van. A hasonló, de közvádassá váló bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megvalósulása után ilyen kivárási lehetősége a hivatalos személynek nincs.

 

Dr. D. P. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!