Postabontás

2022.01.20. 07:57

Káosz a körforgalomnál - állapítja meg olvasónk

A Keszüi úti körforgalomról sok szó esett a DN Postabontás rovatában az elmúlt időszakban. Már akkor is, amikor először zárták le, többen zúgolódtak.

Dunántúli Napló

Képünk illusztráció

Fotó: Shutterstock

Majd a munkát – gondolom az év végi ünnepekre való tekintettel – felfüggesztették, a közlekedési akadályt is megszüntetve, majd nemrég a beruházás újra megindult. Szombaton kora délután én is arra jártam, a Szigeti út környékéről kertvárosba mentem, a Nagy Imre útra. Odafelé nem is volt különösebb probléma, hacsak nem az, hogy épp egy szirénázó mentőautó hajtott be a Nagy Imre út felől a körforgalomba, a lezárás miatt jobb híján ellenkező irányba. 

 

A belváros irányából szemből érkező autók félreálltak ugyan, de minden igyekezet ellenére így is volt idővesztesége a mentőnek, mire szabad utat kapott, mert lassan tudott csak haladni a szembe forgalom miatt. Aztán visszafelé az előttem lévő autó a Bogár utcánál lekanyarodott balra, amikor szembesült a behajtani tilos táblával – a visszapillantóból csak azt láttam, hogy tanácstalanul forgolódott az illető az úton. Én pedig, miután tudtam a lezárásról, megkerültem a fél várost, hogy a Szigeti út környékére visszaérjek. 

 

Szombat volt ugyan, de verőfényes napsütés, a télhez képest kifejezetten kellemes volt az időjárás. A körforgalomnál ennek ellenére senki nem dolgozott, egyetlen munkást se láttam. Én azt gondolom, hogy egy ilyen forgalmas csomópont esetében az se lenne túlzó elvárás, hogy éjszaka is, megfelelő világítás biztosításával dolgoznának a felújításon, amennyiben az technológiailag megoldható.

 

 De ha erre nincs lehetőség, akkor is bosszantó, hogy a verőfényes napsütéses időt nem használják ki, ez a hozzáállás semmiképp nem azt a célt szolgálja, hogy a munkálatok a lehető leghamarabb véget érjenek. Persze lehet, hogy éppen csak abban a fél órában, amikor én arra jártam, akkor nem dolgoztak, és az is lehet, hogy az aktuális munkafolyamat nem tette lehetővé a hétvégi munkavégzést... 

 

D. M. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!