Postabontás

2022.01.23. 19:19

Parkoló épülhetne a Fema helyén - veti fel olvasónk

Az egykori Fema területe sajnos mindmáig teljesen kihasználatlan. 

Dunántúli Napló

Fotó: Borsos Zsanett

Nemrég érdekes összeállítást olvashattunk a DN-ben a maga idejében Pécs szenzációjának számító Fema történetéről. Közlekedési szempontból az adottságai kiválóak, ezért lehetne ott például egy P+R parkoló, vagy akár parkolóházat is lehetne oda építeni, ami némileg enyhíthetné az egyre nagyobb problémát jelentő pécsi parkolási gondokat. Akik Harkány, vagy Mohács irányából a városba járnak dolgozni, ott letehetnék autóikat, és sűrűn közlekedő hely járatokkal juthatnának el a munkahelyükig. 

 

Mindez jelentősen csökkentené a belváros zsúfoltságát. Délután pedig a vidékről érkezők által elfoglalt helyeket a kertvárosban lakók tölthetnék meg, hiszen abban a városrészben inkább az okoz gondot, hogy amikor az ott élők a munkából hazaérnek, férőhely híján csak nagyon nehezen tudnak leparkolni. 

 

Ha ez az elképzelés nem nyeri el a városvezetés tetszését, akkor abban is lehetne gondolkodni, hogy szabadidőpark épüljön a hajdani Fema területén, ezáltal csökkenthető lenne Tüskésrét zsúfoltsága. Olvastam, hogy tervezik ugyan a meglévő szabadidőpark bővítését, mindez azonban nem zárja ki, hogy más helyszínek is bekapcsolódjanak, hiszen a szabadban való sportolás, kikapcsolódás lehetősége iránt a pécsiek részéről jelentős igény mutatkozik. 

 

Név és cím a szerkesztőségben 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!