Postabontás

2022.05.21. 07:57

Az utasok korrekt tájékoztatást várnak - véli olvasónk

A Bálicsi utat gázvezeték építése miatt hetekkel ezelőtt lezárták.

Dunántúli Napló

Képünk illusztráció

Fotós: AS

Képünk illusztráció

Fotós: AS

A Rodostó utcánál lévő buszmegállóban a kiírás szerint május 15-ig a helyi járat emiatt nem közlekedett. Elmúltam már nyolcvan, de nem ücsörgök itthon, sok intéznivalóm akad. Nehézkesen, bottal tudok csak járni, de amíg megy, nem szeretnék más segítségére támaszkodni. Ezért a busz számomra megfelelő és kényelmes megoldás, a Rodostó utcai megálló pedig igen közel van az otthonomhoz. 

Alig vártam a május 16-a hétfő reggelt, hogy végre ismét elindulhassak – ezúttal a Honvéd kórházba kellett mennem, előre egyeztetett időpontra. Többedmagammal azonban a helyi járatot hiába vártuk – nem jött. Kénytelen voltam lesétálni az Ifjúság útjáig, ami nem volt egyszerű. A visszaút kifejezetten nehezemre esett, alig tudtam „felmászni” a hegyoldalon. Miért nem lehetett korrekt módon tájékoztatni az utasokat, hogy ha a határidő betartása nem sikerül, ne várják feleslegesen a buszt a megállókban? 

Név és cím a szerkesztőségben 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!