Bármikor lehetünk valaminek az előestéjén

Az ötvenes évek második felére kevesen gondolhatták, hogy a majdnem egy évtizede a kegyetlen terrornak kiszolgáltatott, kifacsart, és megnyomorított magyar nemzetben még marad annyi, hogy szembeszálljon egy világbirodalommal. Ha megnézzük, mi történt 1956 október 23-a előtt egy nappal, azt látjuk, hogy ugyan egy csöppnyi reménysugár felvillant a magyarok lelkében, de arra bizonyosan nem voltak felkészülve, ami azután következett.

Október 22-én diákok tüntettek, hogy támogassák a szovjetekkel szembeszálló lengyeleket. Nem provokáltak harcot a Műegyetemnél összegyűlt egyetemisták, kisvártatva a magyaroknak mégis fegyvert kellett fogniuk. Megszülettek a pesti srácok és a mecseki láthatatlanok. Nem a vérszagra gyűltek, a hazájukat védték, mert „történelmileg úgy alakult”, hogy szükség volt bátor hazafiakra.

S azt vajon gondolták-e az akkor már hetek óta a pécsi Széchenyi téren tüntetők a 2006-os október 23-i ünnep előestéjén, hogy másnap békés demonstrálókat vernek majd viperával, azonosító szám nélküli rendőrök?

A történelem ördöge nem alszik, bármikor lehetünk valaminek az előestéjén, így mi, földi halandók sem pihenhetünk. Már csak azért sem, mert a 2006-os történet máig nem ért véget (félve írom le, talán az 1956-os se).

Szerencsére ma már mi, magyarok dönthetünk arról, hogy melyik fejezetet zárjuk le végre hazánk históriájában, hogy a másikat zavartalanul továbbírhassuk.