Beremend

2021.08.11. 18:48

Bemutatják a vallási kisebbség kultúráját

W. K.

A zsidó vallási kisebbség kultúrájába is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők most szombaton, augusztus 14-én a beremendi kovácsműhelyben, ahol egész napos helyi nemzetiségi, etnikai és vallási kisebbségi kultúrát bemutató programmal várják az érdeklődőket.

Az ingyenes rendezvény során a résztvevő cigány, horvát, lengyel, német, örmény, ruszin, magyar nemzetiségek mellett a zsidó vallási kisebbség is kiállítással, vetítésekkel, foglalkozásokkal mutatkozik be a Pajtában.

A nap folyamán a legkisebbeket gyereksarok várja majd, ahol többek között még a ruszin hímzés rejtelmeibe is bevezetik az alkotni vágyókat. A tervek szerint délidőben kulináris kavalkád keretében a nemzetiségek különböző jellegzetes ételeinek kóstolására nyílik lehetőség, majd ezt követően egész délután kulturális műsor, kötetlen beszélgetés, a nap végén pedig 17 órakor táncház várja a vendégeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!