34°
30°
19°

Éjszaka mellőzni kellene a szirénát – húzza alá olvasónk

A hangerőnek is kellene határt szabni, véli levélírónk.

Örömmel olvastam a Dunántúli Napló Postabontás rovatában a pécsi zajártalomról szóló olvasói levelet. Ezek szerint már nem vagyok egyedül, akit foglalkoztat a probléma. A BAMA-n is olvasható a témával kapcsolatos levélváltás.

Jön a meleg, az ember szeretne nyitott ablaknál pihenni, aludni Pécsett, a Szigeti városrészben is. Bizonyára a Deindolban, vagy Újhegyen lakók ezt másként értelmezik, és ők örülnek, ha baj esetén hallják az érkező segítséget. Mi is örülünk, hogy van segítség, de a hangerőnek is kellene határt szabni! Harmincöt évig éltem külföldön – most már négy éve teszem szóvá Pécsett a sziréna használatát, de azzal, hogy ők már nem is hallják, leintettek.

A kerületi önkormányzati képviselőt is felkerestem. Még csak választ sem kaptam. A zajártalom, főleg egy új betegszállító autó beállítása után még elviselhetetlenebbé fajult. Talán ez váltotta ki az általános felhördülést.

Egy kisvárosban laktam – Murnau –, ahol egy pécsihez mérhető baleseti klinika működik, helikopter leszállóval. Tehát van összehasonlítási alapom. Ott a kórház bővítésekor, egy népszavazás után a város úgy adta meg az engedélyt egy leszállópálya építésére, hogy a légi forgalom nem a város felett, vagy szükség esetén a legrövidebb úton történik meg.

Most térjünk a tárgyra! Németországban a „Von Gegenspur bis Eskorte – Einsatzfahrt zur Rush Hour – Code 3”, de a párizsi Notre-Dame leégésekor forgatott filmeken szintén a megkülönböztetett hangjelzés a kétszólamú Martins-Horn. Erre fejlesztették ki. Jól hallható, de a sofőrnek sem fülsüketítő, az érintett autóvezetőknek, gyalogosoknak jól behatárolható. És ezt még ki is kapcsolják útközben, ha nincs rá szükség. A többi csak nyugtalanságot, idegeskedést okoz az amúgy is telített utakon. A vezetőt is terheli. Nem is beszélve a környéken lakókról.

Ennyit a hang fajtájáról. Az alkalmazás gyakoriságáról, pedig: mi szükség van éjszaka a hangjelzésre, ha a fény gyorsabb.

Még egy csekélység: a MÁV. A rendező mozdonyok az állomáson is azt a hangjelzést használják, amit a nyílt pályán haladó vonat. Lehet hallani a hegyoldalon is, pedig a „vágányrendező szakember“ ott áll, talán 50 méterre. G. L.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Hosszabbítás: június 30-ig lehet nevezni a Fölszállott a páva gyerekévadába
Űrkutatás
Veszélyesen közel kerülhet a Földhöz egy aszteroida
olaszos família / 53 perce
Rókusfalvy Lili igényli apja figyelmét
Rókusfalvy Pállal közösen vezeti a Duna Televízión futó Családi kör című műsort. 
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MARETICS JÓZSEFNÉ Porkoláb Erzsébet a szigetvári ÁFÉSZ volt dolgozója 87 éves korában elhunyt. Temetése június 28-án 11 órakor lesz a szigetvári Turbéki temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy BISCHOF FERENC mecseknádasdi lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 28-án, pénteken 13 órakor lesz a Mecseknádasd alsó temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk, hogy DARVAS LÁSZLÓ szalántai lakos, életének 76. évében, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Temetése 2019. június 27-én, 14 órakor lesz a szalántai temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindenkinek, aki CSÓKA ZOLTÁN temetésén részt vett, vagy bármely módon kifejezte együttérzését. Gyászoló szerettei
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy BENKŐ JÓZSEFNÉ Puskás Judit 76 éves korában, hosszantartó, gyógyíthatatlan betegség után elhunyt. Kérésére szűk családi körben eltemettük. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TETTINGER ISTVÁN életének 88. évében elhunyt. Temetése 2019. június 28-án 9 órakor lesz a szigetvári Turbéki temetőben. A gyászoló család
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, tisztelték, hogy szeretett édesanyám, anyósunk, nagymamánk és dédimamánk, ÖZV. KOVÁCS MIKLÓSNÉ a Csertői Gyermekotthon volt dolgozója turonyi lakos életének 95. évében, június 14-én elhunyt. Temetése 2019. június 28-án 14 órakor lesz Szigetváron a Turbéki temetőben. A gyászoló család
"Mindannyian kaptunk Tőle valamit, egy álmot, egy emléket és egy kis bátorságot. Nélküle nem mernénk kergetni ennyire ködös álmokat." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BIRÓ GYULA Pécs-üszögi lakos 63 éves korában elhunyt. Végső búcsút 2019. július 2-án 13 órakor veszünk tőle a pécsi köztemető dísztermében. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ZSUPÁN IMRÉNÉ Gerner Anna Pécsi Gyermekklinika volt dolgozója 65 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 27-én, a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a magyarsarlósi temetőben. Gyászoló szerettei
"Nézegetünk rólad egy képet, közben felidézünk egy régi emléket. Könnyeink mögül látjuk arcodat. Szívünk fáj, tisztán halljuk hangodat.” NEMES FERENCNÉ Évi néni halálának 14. évfordulójára emlékezünk. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, nagymamám, DR. VARGHA DEZSŐNÉ Törtely Zsuzsanna 66 éves korában visszaadta lelkét a Teremtőjének. Temetése 2019. június 27-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamám, anyósom, ORBÁN GYULÁNÉ Zéman Julianna 90 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2019. június 28-án 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
"Mindannyian kaptunk Tőle valamit, egy álmot, egy emléket és egy kis bátorságot. Nélküle nem mernénk kergetni ennyire ködös álmokat." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BIRÓ GYULA Pécs-üszögi lakos 63 éves korában elhunyt. Végső búcsút 2019. július 2-án 13 órakor veszünk tőle a pécsi köztemető dísztermében. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatom, hogy DAMÁSDI MÁRIA életének 58. évében átadta lelkét a Mindenható Istennek. Temetése 2019. június 28-án, a 14.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a Gyertyaszentelő Boldogasszony (Pécs-belvárosi) templomból. Sancta Maria, ora pro nobis! Szerető fia
Tudatjuk, hogy szeretett férjem, apukánk, nagypapánk, dédipapa, INCZÉDI ISTVÁN 79 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 27-én 14 órakor lesz a vasasi temetőben. Fájdalomtól porig sújtott család