Hallgassa élőben!

Kelet-Londonban élő magyarok kínálnak szállást magyaroknak

Biztonságos környéken, kitűnő áron teljesen felszerelt szobákat vehetnek ki azok, akik jót akarnak jó áron.

Hogy miért őket válasszák, miért tőlük vegyenek ki szobát a londoni magyarok? Ez volt legfőbb kérdésünk Bálint Zsolthoz, a Magyar Szállás London (Hutentant Ltd.) vállalkozás vezetőjéhez.

A 36 éves, Pécsről származó fiatalember maga is Londonban él párjával és kisbabájukkal, s már több mint két éve szálláskiadással foglalkozik az angol fővárosban, annak keleti részén, Stratfordban. A kis, családi vállalkozás szépen, lépésről lépésre halad előre, egyre többen keresik őket, és maradnak ügyfeleik, nem véletlenül.

Bálint Zsolt röviden azt mondta, tiszta, rendezett lakásokat adnak ki, 5–7 szobás házakban, kitűnő áron, kizárólag magyaroknak. Ők maguk is a városrészben élnek, mindig helyben vannak, elérhetőek, és maximálisan együttműködők.

A kiadó lakások teljesen felszereltek, gépesítettek, az árak a felszereltségtől és a házak állapotától függenek, egyes házakban akár 2-3 fürdőszoba is jut az 5–7 szobára.

Az ingatlanok elhelyezkedése kiváló, tömegközlekedéssel fél óra alatt elérhető London belvárosa, sok háztól csak percekre van a metró, a busz- vagy vonatmegállók. A közelben a legkedveltebb, napi bevásárláshoz szükséges boltok vannak, hatalmas bevásárlóközpont.

Miután a 2012-es olimpiai falut is itt építették fel, közlekedési és biztonsági infrastruktúrában az egyik legjobb környéke lett Stardford Londonnak.

Egy szobát megosztva heti 65–80, egy különálló szobát már 110 font körül adnak teljes rezsivel, míg egy stúdiólakás átlagos ára ennek többszöröse, ami pedig még ennél is olcsóbb szálláslehetőség Londonban, azt Bálint Zsolt szerint érdemes fenntartásokkal kezelni. Nekik előre csak két hét lakbért kell kifizetni, és két hét kauciót, s a felmondási idő is töredéke a Londonban általánosan megszokottnak.

Facebookon elérhetőek

Mindazok, akik szeretnének már itthonról többet tudni a kivehető szállásokról, mert tervezgetik angliai, londoni munkavállalásukat, vagy kint élnek, de új szállás keresenek, megfelelő információkat kaphatnak a családi vállalkozás honlapjáról, a www.magyarszallaslondon.hu oldalról, illetve a gyakran frissülő Facebook-oldalról: Magyar Szállás London. Itt a legújabb aktív, képes ajánlatokat megtalálni, árakkal. Akiknek ezek után is maradnak kérdéseik, a [email protected] címre írhatnak.

A web hőskorából
Ősöreg hibákat használnak ki a kártevők
nem lesz kötelező / 19 perce
Minden, amit az FFP2-maszkokról tudni szeretne: valóban jobb? Kötelező lesz?
A híresztelésekkel ellentétben nem lesz kötelező hazánkban az FFP2-es típusú maszk. De mit tud és mennyivel jobb ez, mint a másik maszkok?
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk ID. BOHATA ISTVÁNNÉ Erzsike 71 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2021. március 10-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GOGOLÁK LAJOSNÉ Rádóczi Klára 2021. február 7-én elhunyt. Szűk családi körben vettünk tőle búcsút. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Malomvölgyi úti idősek otthona dolgozóinak, akik utolsó éveit próbálták könnyebbé tenni. A gyászoló család
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagypapa, dédnagypapa VARGA ISTVÁN volt lothárdi lakos, a Volán Taxi volt dolgozója, 81 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 9-én a 13.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 14 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamánk, dédnagymamám HEGEDÜS KÁROLYNÉ Gaál Irma „Muci" 86 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. március 10-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy JUDT PÉTER 57 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2021. március 11-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk AMREIN JÓZSEF hirdi lakos 91 éves korában elhunyt. 2021. március 10-én 13.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a hirdi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SOÓ LÁSZLÓ búcsúztatásán megjelentek és azoknak is akik az elmúlt hetekben részvétüket fejezték ki, együtt éreztek fájdalmunkban. A gyászló család
Ezúzon mondunk köszönetet mindazoknak, akik HEILMANN JÓZSEF temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. 60 éve hűen szerető felesége, fia, menye
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HESZ ÁDÁMNÉ Scheich Magdolna pécsújhegyi, volt geresdlaki lakos 2021. február 22-én, 90 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 10-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy TAKÁCS GYULÁNÉ Katica pécsszabolcsi lakos 91 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 8-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy VÁRNAI PÁLNÉ Rigó Rózsa ÁNTSZ közegészségügyi - járványügyi felügyelő, súlyos betegségben 73 évesen elhunyt. Drága halottunk emlékére a gyászmise a Pálos templomban (Pécs, Hunyadi u.70) március 9-én, kedden délután 4 órakor lesz. Gyászoló férje és szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk és nagymamánk LÉNÁRD JÓZSEFNÉ Vasvári Edit életének 77. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. március 10-én 15 órakor a Belvárosi templomban lesz. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy PAP ÁRPÁD szigetvári lakos, volt volán dolgozó, 76 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 8-án 14.30 órakor lesz a szigetvári Turbéki temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LIEB JÁNOSNÉ nyugotszenterzsébeti lakos, 84 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 8-án 11 órakor lesz a Nyugotszenterzsébeti temetőben. A gyászoló család