SÉTA

Legolvasottabb

1
Egy férfit keresett a rendőrség Harkányban, délután elfogták
2
Felsővezetékek szakadtak Baranyában, áramkimaradás volt
3
Másodfokú riasztást adtak ki Baranyára a vihar miatt
4
Megnyílt a tüskésréti gokartpálya
5
Súlyos baleset történt a Komlói úton
Program
Jeki Gabriella
Hűsítő kulturális sétára hívnak
KSH / 24 perce
Több mint ötezer új lakás épült az első fél évben
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint nagymértékű a növekedés.
Gyász
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünk BLUM JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek vagy más módon fejezték ki együttérzésüket. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk HORVÁTH NÁNDORNÉ Szabó Ibolya 69 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2017. július 31-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARGA LÁSZLÓ nyugalmazott rendőr őrnagy 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. augusztus 1-jén 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédikénk, anyósunk KÖBLI JÓZSEFNÉ Müller Ilona a Pécsi sörgyár nyugdíjasa 88 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2017. augusztus 1-jén 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
„Beteg teste megpihent már, de lelke még velünk jár, mert nem hal meg kit eltemetnek, örökké él kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk KELEMEN ANDRÁSNÉ Lukács Ilona életének 65. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2017. augusztus 4-én 15 órakor lesz a nagy bicsérdi temetőben. Gyászoló szerettei
Szomorú szívvel megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, após, testvér, kolléga MÁRFI LÁSZLÓ 71 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 2-án 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, kollegáknak, ismerősöknek, akik drága halottunk BALOGH REZSŐ búcsúztatásán megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet." Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, dédink LÁSZLÓ GÉZÁNÉ Zwick Mária volt Rippl Rónai utcai lakos, életének 85. évében elhunyt. Temetése 2017. augusztus 2-án, 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
„Számunkra Te sosem leszel halott, élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagyapánk REMMERT FERENC 74 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2017. július 31-én 15 órakor lesz a siklósi temető ravatalozójából. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy BRUNN PÉTERNÉ Schlapp Veronika 90 éves korában elhunyt. Temetése 2017. augusztus 1-jén, kedden 13 órakor lesz az erdősmecskei temetőben. Előtte gyászmise. Gyászoló szerettei
„Bús temető csendes susogása, Oda megyünk hozzád, az maradt csak hátra. Jóságos szíved pihen a föld alatt, Minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LANG JÁNOS szentlászlói (volt szulimáni) lakos 87 éves korában visszadta lelkét Teremtőjének. Temetése július 31-én a 10 órai gyászmisét követően lesz a szentlászlói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Szerető családja
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SZIGLI PÉTERNÉ temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. HUBERT BÉLA zengővárkonyi lakos 76 éves korában türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2017. augusztus 2-án, szerdán 15 órakor lesz a zengővárkonyi református temetőben. A gyászoló család
Szomorúan szólnak a harangok, egy szegény édesanyai szív többé már nem dobog. Számunkra sosem leszel halott. Szívünkben örökké élni fogsz, mint az égen a csillagok." A sors akaratát nehezen elfogadva, mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, testvérem, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamám, és kedves rokonunk, VAS JÓZSEFNÉ Fehér Katalin szerető szíve életének 69. évében örökre megpihent. Temetése 2017. augusztus 1-jén 10 órakor lesz az ózdfalusi ravatalozónál. A gyászoló család
„Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük megpihen." Fájdalommal tudatjuk, hogy SCHÄFFER FERENCNÉ Krix Mária mohácsi lakos, életének 78. évében elhunyt. Temetése 2017. július 31-én 12 órakor lesz a mohácsi római katolikus temetőben. A gyászoló család
Történelem / 54 perce
Felelevenítették a török kor mindennapjait és csatáit
Jeki Gabriella
Vagyon / 1 órája
Néhány órára lecsúszott a trónról, de már ismét Bill Gates a világ leggazdagabb embere
Zene / 1 órája
Boros Misi ajándék Bösendorferen gyakorolhat
N. L.
Méltatás / 1 órája
Az EYOF az utánpótlás idei legfontosabb eseménye
Felújítás / 3 órája
Megtámasztották az egri minaretet
ott vagyunk / 12 órája
Döntőben a férfi pólósok!