Először is egy „akikre büszkék vagyunk” fal, néhány híresség kézjeggyel ellátott ajánlása. Az összes közül a legjobb: „Már sokszor elmentünk mellette, többé nem fogunk!”. A képek alapján Faludy Gyuri bácsi + Fanny asszony is járt már itt, és az írásos jelek szerint bejött nekik. De Dolák-Saly Róbert is odakarcolt egy vastyúkot… (Szorcsik Viki – a Jóban rosszban sztárja – sajnos nem nyilatkozott a vendéglőről, de valószínű, hogy az írás megjelenésétől számított 2 munkanapon belül közzétesz valamit a Blikk-ben, vagy a Best magazinban.)
Nekem kifejezetten tetszett. Szimpatikus. Ilyenkor elindul az agyamban hátulról egy gondolat: „hmmm, must be something…” A kerthelység nem nagy, viszont annál szűkebb. Hiányoznak a száz éves gesztenyefák, és elképzelhető, hogy sokkal barátságosabb, amikor nincsen éppen megátalkodott hideg és a szél sem hordja a havat.Belépve már jóval otthonosabb – meleg színek, kellemes zene. Igaz, utóbbi fárasztó bír lenni egy óra után. A „liftmuzsikának” gondolom nem az a célja, hogy a betérő gyorsan fogyasszon és lépjen, szóval hogy esténként négyszer pördüljön meg a placc. Rajtunk kívül ugyanis csak egy asztalnál ülnek, a többi nyolc üres. Igaz, csütörtök este van.
A berendezés olyan, mintha egyenesen a Szinbád c. film kelléktárából hozták volna. Kredenc, századfordulós plakátok – némelyik erősen kifogásolható minőségben felnagyítva-, szűrt fények, Tonet-szék, szecesszió, miegymás. Azon sem lepődtem volna meg, ha a levest Dayka Margit őnagysága szolgálja fel…
A pincér nem tolakodó, bár egy kicsit több információ jól jött volna. Az étlap viszont kárpótol mindenért. Van benne rengeteg sztori – Pécsről, Krúdy Gyuláról, a „boldog békeidőkről”. A műfajhoz képest terjedelmes olvasnivaló, de aki végifutja, cserébe megtudja például azt, hogy mitől étterem az étterem, és mitől vendéglő a vendéglő.No, de rá a tárgyra. Hogy ne kockáztassak, házias tyúkhúslevessel startoltam. Jól tettem, semmi gond nem volt vele, ráadásul az adag is kifejezetten tekintélyes 370 forintért. Kár, hogy a szakács egy kicsit merészen bánt a sóval.
A folytatás: „Huszár pecsenye”, tényleg finom. Klasszikus magyar étek. Ha nem tudtam volna, hogy huszár a pecsenye megesküdtem volna, hogy lecsós szelet. Semmi flanc, hiszen vendéglőben vagyunk (most már tudom).
Egy-két falat erejéig megfordult előttem egy „Tűzdelt szarvas barnamártással, és burgonyás fánkkal” is, ami elsőre és másodikra egyaránt – és a szó eredeti értelmében – ízletes volt. Hosszú „í”-vel, ahogy kell.
Csapon csak Heineken van, amiből 270 forint egy pohár, sztenderd ár. Egyébként ne ijedjen meg az, aki századelejei receptek szerint készített ételeket szeretne enni, mert van az is. Összeállíthatunk egy teljes menüsort az előételtől egészen a desszertig, csupa olyan dologból, melyekben legalább egyszer szerepel a „kedvence”, a „rezeda”, a „szindbád” szavak egyike. Egyik-másik egészen jól hangzik: pl: Szindbád kedvence húsgombóc, előételnek. Aztán Libamáj Gellért módra, majd pedig Krúdy-tálak garmadával. Az árak elég húzósak bírnak lenni, érdemes odafigyelni. Levest 370-től 590-ig ehetünk. A főételek 1090-től 2590-ig tartanak.
A Krúdy elsősorban azoknak jöhet be, akik kedvelik a klasszikus magyaros ételeket, nem ijednek meg egy szaftos pörkölttől, egy túrós csuszától. Azok is könnyen megszerethetik a helyet, akik a nyugodt étkezés hívei, és jól bírják a monoton zenét.
Eltérve ugyan a szorosan vett éttermi témáktól, de szót kell ejteni a www.krudyvendeglo.hu weblapról, amely egyike volt az első hazai étterem-honlapoknak (végül is a szomszédban ott figyel a netkávézó). Információból – akár csak az étlapon, – itt sincs hiány.
Egy kérdés azért bennem maradt: „Vajon miért pucolják a nők olyan dühösen a sárgarépát?”
Ár érték arány: 8/10. Egy kicsit többet kérnek a szolgáltatásért mint amennyit ér, de van benne tartalék.
