Baranyai körkép

2018.08.30. 15:30

Gyengébb lett az átlag

Magasabb termésátlagra számítottak, persze a jelenlegi adatok még módosulhatnak.

Hajdu Zs.

Hajdúszovát, 2017. október 3. Új termésű kukorica. A hajdúszováti Három J Kft. családi vállalkozás, 400 hektáros területének 2/3 területén kukoricát termeszt és évenként 4-5 féle vetőmagot használ. Mint integrátor cég, a legjobb beszállítók teljesítményét szakmai napon mutatja be szakembereknek egy 1600 négyzetméteres területen ahol a hibridek egyforma művelést kaptak a vegetációs időben. Mivel hazánk Európa 4. legnagyobb kukoricatermesztője, a termést megalapozó vetőmag piacon közel 40 fajta vetőmaggal versenyeznek a nemzetközi beszállítók. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Az árpa és a búza betakarítását követően a napokban megkezdődött a napraforgó és a kukorica aratása is. Mint Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke elmondta, a megyében a kukorica vetésterülete a legnagyobb, összesen 72 600 hektár, a napraforgóé pedig 18 709 hektár. A búzához hasonlóan a szokásoshoz képest két-három héttel előbb álltak be a gazdák ezekbe a táblákba is, mert az utóbbi hetek időjárása felgyorsította az érési folyamatot. Elsőként azokon a területeken kezdődtek meg a munkák, ahol elfogyott a takarmányozásra tavaly betárolt termény.

– Az első vágási eredmények ismeretében meglepődtek a gazdálkodók a napraforgó tekintetében, ugyanis magasabb termésátlagot vártak az előzetes becslések alapján a hektáronkénti 3–3,5 tonnánál. Mivel az aratás elején vagyunk, ezek az adatok természetesen módosulhatnak, minél nagyobb területen készülnek majd el a betakarítással a gazdák, annál pontosabb lesz az eredmény.

A szakember szerint annyi bizonyos, nem lesz rekordnagyságú termésátlag ebben az évben, annak ellenére, hogy ideális volt az időjárás, mindössze a napraforgó virágzásakor volt a kelleténél egy kicsit hűvösebb.

– A kukoricánál is hasonló a helyzet, az első eredmények nagy szórást mutatnak, vannak erősebb és gyengébb táblák. A betakarított kukorica jelentős részét egyelőre a bioetanolt előállító üzemekbe szállítják alapanyagnak – mondta a szakember.

A felvásárlási árak az elmúlt évhez képest kismértékben erősödtek, elsősorban a Franciaországot és Németországot sújtó aszály miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!