kármegelőzés

2019.07.12. 11:30

A vadnak terített asztal most a mező, itt az idő a védelemre

A mezőgazdaságban a vadkár az egész év során folyamatosan jelentkezik. A búza betakarítása után a napraforgó, majd a kukorica is veszélybe kerül. A vaddisznó az egész év folyamán problémákat okoz. A mezei nyúl és a fácán pedig a legtöbb helyen a szőlőben, a gyümölcsösökben és a szántóföldeken tesz kárt.

Bátonyi Donát

Vadkár panasz

Fotó: Unger Tamás

Vadkárnak minősül a gímszarvas, az őz, valamint a vaddisznó által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá a mezei nyúl által a gyümölcsösben és a csemetekertben okozott kár tíz százalékot meghaladó része.

Mezőgazdaságban okozott vadkár a vad táplálkozása, taposása, túrása vagy törése következtében a mezőgazdasági kultúra terméskiesését előidéző károsítás. Lényeges különbség a korábbi szabályozáshoz képest, hogy régebben a gazda csak a vadkár öt százalékát volt köteles viselni, míg az új szabályok alapján ez tíz százalékra növekedett. A vadászatra jogosult kötelessége a vadkár fennmaradó részének megtérítése. A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vadfajjal vadgazdálkodási tevékenységet folytat, valamint akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett.

Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Szervezetének elnöke elmondta, hogy a keletkezett kár megtérítése az esetek nagy részében nem kompenzálja a kiesett termést, így a gazda érdeke itt is egybeesik a károsításért felelős vadászatra jogosulttal abban, hogy tudásuk és lehetőségük szerint együttműködjenek a kár mértékének csökkentésére. A megyében igen változó a helyzet, hiszen azok a területek, amelyek körül erdők terülnek el, sokkal veszélyeztetettebbek. Ám a térségre nem jellemzők a jelentős vadkárok, ennek az az oka, hogy a gazdák és a vadásztársaságok mindent megtesznek a megelőzésért. Ugyan tökéletes megoldás nincs, a legtöbb esetben a vadak kártétele ellen speciális, a vadak távol tartására gyártott hálókkal, a vadásztársaságok pedig mobil magaslessel védekeznek. Ezenfelül az sem kirívó eset, hogy emberi hajat szórnak el a földeken, ugyanis az állatok az ember szagától félnek a legjobban.

Nem csak a földeken okoznak károkat

Egyre többet lehet hallani arról, hogy vaddisznók az éj leple alatt a házak kertjében randalíroznak, és egy este leforgása alatt feltúrják a szépen gondozott kertet. A rókák okozta baromfikárok sem a mesekönyvek kitalációi. A város és az erdő határán található üdülőtelkek, pláne, ha elhagyatottak, táplálékot, a gondozatlan növényzet pedig búvóhelyet jelent a vadaknak. Az erdő lakóinak intelligenciáját kár alábecsülni. A vaddisznó például már egész jól megtanulta, hogy a városban nem lőhető ki, ezért jelenik meg a lakott területen és szerzi meg ott az élelmet, az emberközelség neki tehát minimális kockázattal jár. Fontos azonban, hogy ezeket az állatokat nem szabad bántani, ugyanis jogszabály rendelkezik a vad elpusztításával okozott kárról is. Eszerint aki a vad elpusztításával, befogásával, zavarásával, illetve bizonyíthatóan erre irányuló kísérletével a jogosultat a vadászati jog gyakorlásában akadályozza, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni.

 

Címkék#vadkár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!