körkép

2020.04.11. 07:00

Betartják a piacon az előírt rendeleteket

A friss gyümölcsöket és zöldségeket érdemes most is a piacról beszerezni, ha fel szeretnénk tölteni vitaminraktárunkat. Igaz, a pécsi vásárcsarnok bezárt, de az uránvárosi és a kertvárosi piac továbbra is várja a vásárlókat.

M. R.

A kínálat egyértelműen megnőtt ezeken a helyszíneken, hiszen a csarnokból több termelő költözött át másik helyre árusítani, a kereslet viszont nem túl nagy. Ezt saját szemünkkel is tapasztaltuk, amikor a Hajnóczy utcai épületben jártunk, de több eladó is megerősítette, hogy a belvárosi piac bezárása után sokan nem találják meg őket az új helyen.

Pedig áruik szépek, a friss zöldségek halmokban állnak a pultokon. A kora tavasz slágere az újhagyma és a retek, ezeket szinte mindenhol lehet kapni. A dús fejű saláták pedig kéretik magukat, érdemes is beszerezni, hiszen a benne lévő vitaminokra most nagy szükség van. A friss hazai gyümölcsökre még várhatunk, addig be kell érni a naranccsal, a banánnal vagy az almával. Egy árusnál azonban találtunk epret, de ezt külföldről hozták és az ára is igen borsos.

Szerdától az uránvárosi piacon végzik a lakossági gombavizsgálatot is egy külön erre a célra kijelölt bódéban hétfőtől szombatig reggel hét és délurán két óra között. Az erdei gomba árusítására, ennek vizsgálatára és szakhatósági engedély kiadására ugyanebben az időben van lehetőség a piac területén. Tegnap egy árust sem láttunk, aki gombát kínált volna, de hamarosan bizonyára ez is beindul majd.

Az óvintézkedéseket szigorúan betartják a piacon. A bejáratoknál biztonsági őrök állnak, akik kilenc óra előtt csak a 65 évnél fiatalabbakat engedik be. Kilenc óra előtt pár perccel pedig hangosbemondó figyelmezteti a vásárlókat, hogy hamarosan el kell hagyniuk a területet. Emellett a piacon több tábla is figyelmeztet, hogy lehetőség szerint az ott tartózkodók tartsák egymás között a másfél méteres távolságot.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!