új munkahelyek a láthatáron

2020.10.08. 14:00

Fejlesztenek a kormányzati segítséggel Pécsre érkező cégek

Két, még a korábbi jobboldali városvezetés idején kormányzati segítséggel Pécsre csábított óriáscég is bővítésben gondolkodik, miközben a vásárcsarnokra a kormány is többletforrást ad. Vita van viszont a Zsolnay Kulturális Negyed finanszírozása körül.

Bóka Máté

Az előző városvezetés idején a német autóipari cég, a thyssenkrupp pécsi letelepedéséhez, az itteni 17 milliárd­ba kerülő gyárának felhúzásához a kormányzat 5,57 milliárdos támogatást is nyújtott. A vállalat terveivel kapcsolatban azonban már nyáron arról adtunk hírt, hogy az eredeti tervek szerint ugyan jövőre elindult volna a gyártás az új pécsi üzemükben – ahol elektromos motorok alkatrészei is készülnek majd a hibrid és a teljesen elektromos meghajtású járművek gyártói számára –, de ez csúszni fog.

A járvány ugyanis a tervüket 1,5-2 évvel eltolta, de a thyssenkrupp viszont már nyáron jelezte, hogy nem tett le a pécsi fejlesztésről. Sőt, hosszú távon gondolkodnak, ezért a vállalat már most növelni igyekezett a rendelkezésre álló földterületet Pécs déli határában.

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. beszámolójából most az derült ki, hogy a német cég élt is vételi szándékával, szeptemberben már el is utalt 71 millió forintot az „ingatlan2” néven emlegetett területért.

Szintén milliárdos kormányzati támogatást kapott az előző városvezetés idején Pécsre érkezett Hanon Systems. A dél-koreai multi gyárában már megindult a munka, most viszont a bővítésről egy menetrend-módosítással kapcsolatos önkormányzati előterjesztésből lehetett értesülni. A buszjáratok változtatását azért kérelmezte a cég, mert elindították az éjszakai műszakot nemrég, és azt is tervezik, hogy a jelenlegi 130 fős dolgozói létszámot tovább emelik 150-re még idén.

A napokban az is kiderült, hogy a kormány további 416 millióval támogatja a pécsi vásárcsarnok megépítését. Ezt a döntést a nemzeti, jobboldali képviselők úgy értékelték, hogy érdemes volt lobbizniuk a kormánynál, amelynek nem szándéka büntetni a várost annak ellenére, hogy a baloldalon ilyen hangokat lehet hallani hónapok óta.

Megfagyott a légkör a Zsolnay Kulturális Negyed támogatása kapcsán

Néhány héttel ezelőtt írtunk már arról lapunkban is arról, hogy a Zsolnay-negyed kormányzati támogatása kapcsán megfagyhatott a légkör a város és a minisztérium között, mivel úgy tudjuk, hogy a tárca szerint Pécs olyan igényekkel élt, amelyeket nem tartottak indokoltnak a koronavírus-járvány miatt elmaradt programokat illetően. A balliberális városvezetés most erre válaszul egy számlálót indított el hivatalos honlapján, amivel azt akarják demonstrálni, hogy hány napja tartoznak a városnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában