Hamarosan átadás

2021.02.11. 18:20

Remekül haladnak az egyetemi nagyberuházásokkal

Tóth V.

Fotó: Laufer László

A Szigeti úton haladók meglepődve tapasztalhatják, hogy néhány hónap alatt milyen sokat haladt a Fogászati Elméleti Tömb építése. A Pécsi Tudományegyetem 2020. március 16-án átadta a munkaterületet, ezzel el is kezdődött az építkezés. Az új épület ötszintes, 2750 négyzetméter hasznos alapterületű lesz, 61 darab fogászati székkel ellátott, a pécsi és baranyai betegeket és a PTE fogorvosjelölt hallgatóit is egyaránt szolgálja majd.

– A Fogászati Elméleti Tömb nem kizárólag Modern Városok Program (MVP)-beruházás, a telket az MVP keret terhére vette az egyetem, maga az épület az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program forrásából épül.

A vállalkozói szerződést 2020 tavaszán írta alá a PTE, a kivitelezés ideje 18 hónap a munkaterület átadásától számítva, így – amennyiben minden a tervek szerint alakul – még az idén megtörténhet az átadás-átvétel, és megkaphatja az egyetem a használatbavételi engedélyt – tudtuk meg a Pécsi Tudományegyetemtől.

Egy másik nagyberuházás is folyik, a munkaterülettől néhány száz méterre épül az egyetem orvoskarának több mint 11 ezer négyzetméteres új szárnya.

– Az orvoskar új elméleti tömbjének tavalyi átadását a járványhelyzet ellehetetlenítette, azonban öröm az ürömben, hogy a tavaly ősszel napvilágot látott, közel hatmilliárd forintos többlettámogatás olyan műszaki tartalmak beépítését teszi lehetővé, amelyek korábban nem férhettek volna bele a költségvetésbe – fogalmaztak.

A PTE kérdésünkre azt is elmondta, hogy mind informatikailag, mind pedig a hang- és vizuáltechnológia szempontjából a 21. század elvárásainak megfelelő lesz az új épület, így a hallgatók és az oktatók valóban ultramodern körülmények között vehetnek részt majd a képzésekben. A műszaki átadás tavasszal kezdődhet, és nyárra lehet meg a használatbavételi engedély. Szintén a forrásemelés biztosította a fedezetet a parkoló kialakításához a campus keleti oldalán, melynek tervezése már megkezdődött. Ennek a kivitelezése 2022 végén fejeződhet be, de ez az új elméleti tömb átadását nem hátráltatja vagy befolyásolja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában