Mindent megtesznek

2022.05.17. 12:28

Döntöttek a képviselők az idei támogatásokról

Zs. K.

Fotó: Mártonfai Dénes

Az idén minden eddiginél nagyobb összeget fordít Siklós önkormányzata a helyi kulturális szervezetek és a sportegyesületek támogatására a költségvetésből, s ezt az összeget még további pályázati forrásokkal egészítik ki.

Míg a tavalyi évben összesen 13 millió forintot tudtak erre elkülöníteni a költségvetésben, most még nagyobb összeggel támogatják a szervezeteket. Riegl Gábor polgármester elmondta, a sportegyesületek számára összesen 15 millió forintot határozott meg a testület, melyből összesen 8 szervezet kapott kisebb-nagyobb összegeket. 

A döntéshozatalnál a képviselők figyelembe vették a pályázó szervezet nagyságát, siklósi tagjainak számát, az esetlegesen fizetendő tagdíj összegét, a szponzorációs díjak összegét, a sportegyesületek városi közéletben való szerepvállalását és elért eredményeit, valamint a korábban megalkotott, mindenkori sportkoncepciót is.

A kulturális egyesületek közül 11 szervezet pályázott önkormányzati támogatásra, melyből mind a 11-nek megszavazott a testület egy bizonyos összeget, összesen 6 millió forint keretösszegig. A költségvetésben a támogatásokra elkülönített keretet a Térzene Program, a Petőfi-emlékévhez kapcsolódó rendezvénysorozat, valamint a város kiemelkedően eredményes tehetséggondozó munkájának elismeréséül kapott Tehetségbarát Önkormányzat díj forrása is kiegészíti, melynek köszönhetően eszközökkel, illetve fellépési lehetőséggel tudják támogatni az egyesületeket.

A Dolce Hegedűegyüttest, a Tenkes Vegyeskart, valamint a Kanizsai Dorottya Fúvószenekart például már biztosan láthatjuk az idei Térzene Programokon.

Mojzes Tamás alpolgármester a napirend előterjesztőjeként kiemelte: ebben az évben a kedvezményezett egyesületek száma is bővült, ami olyan visszacsatolás, amely meghatározó lesz a támogatások gyakorlatának folytatására is. A döntéshozatallal kapcsolatban pedig hozzátette: „ha az értékek tiszták, akkor könnyű meghozni a döntéseket is”. Emellett természetesen figyelembe vették a különböző szervezetek tervezett programjait is.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában