Ismét a PTE jutott ki a patinás innovációs versenyre

2022.05.13. 20:00

Új házat építettek a pécsi hallgatók (galéria)

A Pécsi Tudományegyetem csapata egyedüli magyar gárdaként bejutott a 2022-es Németországban megrendezésre kerülő Solar Decathlon verseny nemzetközi mezőnyébe. A pécsi hallgatók oktatóikkal és 68 helyi vállalkozással szorosan összefogva egy pluszenergiás házat építettek a versenyre.

Radnai Balázs

 Még 2002-ben az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma indította a Solar Decathlont, amely mára a világ legjelentősebb nemzetközi, építőipari innovációs versenyévé nőtte ki magát. A fenntartható, egészséges, épített környezetért küzdő világversenyt kétévente rendezik a világ négy kontinensén, és 2019 után idén is a Pécsi Tudományegyetem hallgatói képviselik Magyarországot a németországi Wupperthalban sorra kerülő versenyen. 

A PTE konzorcium csapata nagy reményekkel utazik jövő héten Németországba, hiszen a Covid előtti utolsó versenyen 4 díjat is sikerült bezsebelni forradalmi épületkoncepciójával, mely a „Kádár-kockák” energiahatékony felújításáról szólt. Az idei évben ennél is nagyobb dobásra készülnek a pécsi hallgatók és oktatóik: egy kétszintes, százszázalékosan környezetbarát anyagokból – többek között fából, szalmából, kenderből és gyapjúból – családi házat építettek az egyetem parkolójába. Az épület azonban nem csak hogy környezetbarát anyagokból készült, de maga is környezetbarát, hiszen a felhasznált innovációknak köszönhetően teljességgel megtermeli saját energiaszükségletét, sőt ezen felül még többletenergiát is termel. A tetszetős épület azonban nem sokáig áll majd az egyetem kollégiuma előtt, jövő héten szétszedik és egy tucat kamionra felpakolva megkezdi útját a németországi versenyre, ahol újra felépíti majd a pécsi csapat. 

– Annyit sajnálok csak a projekttel kapcsolatban, hogy nem vagyok már egyetemista, így nem vehetek részt benne – mondta az ünnepségen elismerően Dr. György László, gazdaságstratégiáért és szabályozás­ért felelős államtitkár. 
 

 

Címkék#pte
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában