Javában metszenek

2023.02.08. 16:32

A sok csapadék kissé hátráltatta a munkálatokat a villányi borvidéken

Csattognak a metszőollók a villányi borvidék dűlőin. A gazdák januárban a csapadékos időjárás miatt nem tudtak a munkálatokkal a megszokott ütemben haladni, de még elkésve sincsenek, hiszen a szőlő egészen addig mélynyugalmi állapotban van, amíg a talajhőmérséklet tartósan 10 fok fölé nem emelkedik

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: Huszár Márk

A januári nagyobb csapadékmennyiségnek nagyon örültek a szőlőtermelő gazdák, pláne azok, akik az őszi talajmunkákat időben el tudták végezni a dűlőkben. A talaj szépen elszívta a csapadék jó részét, még a domboldalakon is, így a tőkéknek a tavaszi-nyári időszakban már nedvességgel feltöltött talaj ad melegágyat.

Nagy Gergely, a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára elmondta, amellett, hogy a gazdák nagyon örültek a csapadéknak, metszeni nem nagyon tudtak, amíg esett az eső, vagy fel volt ázva a terület. Ez hátráltatta kissé a munkálatokat, de egyáltalán nincsenek elkésve a gazdák, hiszen a vegetáció a szőlőnél jellemzően április elején indul be. 

– A szokásos nyugodtabb február helyett most egy kicsit intenzívebben kell a gazdáknak a metszésen dolgozni. A vegetáció április hónapban szokott beindulni, addig még van legalább 50-60 nap. Tartós komoly felmelegedésnek kell lennie, illetve a talajhőmérsékletnek tartósan 10 fok felett kell lennie ahhoz, hogy a szőlő a nyugalmi állapotból meginduljon – mondta Nagy Gergely.

A metszési munkálatok jól haladnak a villányi borvidék szőlőiben, szemmel látható, hogy az út melletti dűlőkben az ültetvények zöme már lemetszett. A nagytermelők is jól haladnak, bár ők jellemzően már akkor hozzáláttak a metszési munkának, ahogy a hideg beállt, és megállt a szőlő keringése. Aki több 10 hektárnyi, vagy akár 100 hektáros nagyságrendű területet művel, az jellemzően gépi segítséget is igénybe vesz, de befejezni, végső formára metszeni a tőkét csak kézzel lehet. Gépi segítséggel viszont sokkal kisebb energiabefektetéssel lehet elvégezni a munkát. 

Megújulnak a hegyi utak a siklósi szőlőhegyen

Még 2021-ben nagyságrendileg 50 millió forint önerős beruházással újultak meg közel 5 kilométer hosszan útszakaszok a szőlőhegyen, amely után 2022-ben 195 millió forint támogatást nyert a siklósi önkormányzat a Vidékfejlesztési Programban. A támogatásból a városvezetés folytatni kívánja a megkezdett programját, a hegyi utak felújítását: idén 7 nyomvonalon, 6 kilométer hosszan tudják majd a rossz állapotú hegyi utakat stabilizálni, mellyel már több mint 10 kilométer felújított utat tudnak majd igénybe venni a szőlészek és borászok, a siklósiak és az ide látogató turisták. A városvezetés ezzel hosszú évek óta fennálló vállalkozói és lakossági igényt elégít ki, hiszen a hegyen működő borászatok, vendéglátóhelyek, szállásadók, az ideérkező turisták, és a hegyen lakó magánszemélyek csaknem 15 éve várnak arra, hogy az útfelújítások megvalósuljanak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!