Zsebre megy

2025.01.14. 12:00

Brutális a különbség az ár és az egységár között – minden bevásárlásánál ráfizethet!

Szemüvegben, adott esetben nagyítóval érdemes elmenni bevásárolni, mert brutális lehet a következmény. Legalábbis, ha biztosan tisztában akarunk lenni az árakkal, és tudjuk, hogy nem vezettek meg bennünket. „Vakon” ugyanis nem könnyű eligazodni a kereskedelmi árképzésben, de nem árt tisztában lenni olyan fogalmakkal sem, mint az ár, az egységár, a kiszerelés. A brutális különbség ugyanis a pénztárnál zsebre megy.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Billion Photos

-Van egy kedvenc joghurtom, aminek darabját négy évvel ezelőtt 110 forintért vettem meg, akciósan pedig 95 forintért. Ugyanez a termék most 265 forintba kerül, ami azt jelenti – vajon ki tudja, miért a különbség – , hogy négy év alatt mintegy 150 százalékkal ment fel az ára. Megpróbáltam értelmezni ezt az inflációról szóló adatok szerint, de nem jártam sikerrel. Sőt, jobban elmélyülve a témában, még arra a brutális igazságra is rájöttem, hogy szerencse, hogy a joghurt kiszerelése közben nem csökkent – írta egy panaszos olvasónk. 

Tudja, hogyan csökkenthetők a brutális  kiadások?
A tudatos bevásárló tudja, hogy mivel csökkenthető a brutális végösszeg
Fotó: MW / Forrás:  MW

Észrevételét figyelve valóban megállapíthatjuk, hogy elmúlt már az az idő, amikor úgy mentünk bevásárolni, hogy automatikusan léptünk a polcokhoz, és emeltük le a megszokott terméket. Hiszen egy ideje már nem a termék ára a vásárlás legfőbb irányadója, hanem a legtöbbször kis, vagy inkább apró betűkkel feltüntetett, kilóra vetített egységár. Ugyanis az is előfordulhat, hogy úgy fizetünk többet a megvásárolt termékekért, hogy a kosarunk értéke nem változott, viszont a pénzért kapott termék ára mégis nőtt.

A rekordot döngető infláció idején kezdődött, de a mai napig megfigyelhető jelenség a boltokban, hogy feliratokkal próbálják felhívni a vevők figyelmét, hogy a termék tömege, súlya, nagysága, kiszerelése változott – jellemzően csökkent.  Azért csak próbálják, mert ezek a feliratok általában az aktuális akciókat népszerűsítő címkéknél lényegesen nehezebben észrevehetőek. Hogy ez valójában mit is jelent? Nem mást, mint hogy a termék mennyisége, illetve tömege csökkent, miközben a beszállító által felszámított valós ár nőtt.

– Magyarországon a fogyasztói ár feltüntetésének van egy nagyon fontos szabálya, ez pedig az, hogy nem csak a termék árát kell feltüntetni, hanem jelezni kell ezt egy kilogrammra vagy literre vetítve. Azt gondolom, hogy vásárlók már megtanulták, hogy erre az egységárra oda kell figyelni, és ez valóban fontos információ számukra, nem véletlenül kötelező kiírni, hiszen ezzel összehasonlíthatóvá válnak a termékek és láthatóak az árváltozások is – mutatott rá a témában tett korábbi nyilatkozatában Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Brutális, hogy mennyi információra kell figyelni az üzletekben

Az olvasónk által emlegetett joghurt mellett számos más élelmiszer ára is emelkedett extrém mértékben az elmúlt években. A drágulás és a tartalom csökkentésének lefülelésére nincs jobb módszer, mint a már említett szemüveg, nagyító, illetve az egységárra fókuszáló vásárlás. Sovány vigasz ez, hiszen a pénzromlásból fakadó drágulást ezzel sem tudjuk kiküszöbölni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!