2025.01.22. 12:02
Vakondtúrás bántja a szemét? – ne keseredjen el, van megoldás!
Baranyában is szembetűnő jelenség, hogy a kertek, udvarok, gyümölcsösök tele vannak vakondtúrásokkal. A földet fúró kis emlős nem válogatós, éppen úgy előfordul a városi területeken, mint a falvak portáin – tevékenységét számtalan vakondtúrás jelzi.

Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Maksim Safaniuk
Ha a kertünkben sok a vakondtúrás, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy a környék összes vakondja pont a mi kertünket nézte ki magának letelepedési célzattal. Ez inkább azt jelzi, hogy szükség van talajfertőtlenítésre, mivel elszaporodtak a kártevők – lárvák, rovarok, csúszómászók – a kertben.

Fotó: MW / Forrás: MW
Erre a vakond által kínált megoldás mellett szakemberek ajánlása szerint kiváló segítség lehet a szudáni fű, vagy a ricinus tartalmú szervestrágya – amennyiben kerülni szeretnénk a vegyszeres védekezést.
Habár a vakond elméletileg téli álmot alszik, gyakorlatilag, az enyhe teleknek köszönhetően manapság már leginkább a téli időszakot is végigdolgozza. Aminek bizony nyoma van. Amúgy az őszi időszakban dolgozik a legtöbbet, hiszen nem lehet tudni, milyen lesz a tél, így hát muszáj neki előre elraktározni az eleséget, amelyet az esetlegesen fagyott földből nem tud megszerezni magának.
A szakirodalom szerint a vakond a normális talajviszonyok mellett 10-20 cm mélyen, fagy esetén azonban akár 50-60 cm mélyre is képes leásni magát egészen odáig, ahol már nem fagy meg a föld. Ha valóban hideg a tél, akkor a vakond lelassul, lecsökken a légzésszáma és a testhőmérséklete, és pihen. És a kis földtúró remekül képes rugalmasan alkalmazkodni a hőmérsékleti viszonyokhoz.
A kertünkben lévő sok vakondtúrás a terület fertőzöttségére utalhat
Ha jótékony hatása ellenére is elegünk van a vakond áldásos tevékenységéből, több módszerrel is próbálkozhatunk a kis állat elriasztására. Ne keseredjünk el, van megoldás. A vakondok rendkívül érzékenyek a környezetükben előforduló zajokra és rezgésekre, mivel ezek akadályozhatják őket a tájékozódásban és az élelem keresésében. Ezért sok kerttulajdonos sikerrel alkalmaz különféle zajkeltő módszereket, például szélcsengőt, szélkereplőt, amely a szél hatására folyamatosan hangokat ad ki. Egyesek szerint hasonlóan működhetnek az üres üvegek, amelyeknek nyakát a földbe helyezzük.
A vakondok szaglása szintén rendkívül érzékeny, ezért a kellemetlen szagok is hatékonyan távol tarthatják őket. Az egyik leggyakrabban használt módszer a petróleumba vagy gázolajba áztatott rongyok használata. Ezeket a rongyokat a vakondjáratokba helyezve az állatok a kellemetlen szag miatt inkább odébb állnak.
Vakond ellen egy ennél sokkal környezetbarátabb megoldás a kávézacc, amelyet a túrásokba szórva nemcsak a vakondokat riasztja el, de a talajt is tápanyagokkal gazdagítja. Hasonlóan hatékonyak a növényi alapú riasztószerek, mint például a ricinus vagy nárcisz ültetése, amelyeket ezek az állatok messziről elkerülnek.
Ha egy-egy módszerrel nem érjük el a kívánt hatást, alkalmazhatjuk a zaj, petróleum, kávézacc terápia kombinációját is.