2025.02.08. 14:00
Súlyos árat fizethetünk ezért a piacon!
Bármilyen különös, a februári télben is ott van az eper a baranyai piaci kínálatban. Annak ellenére, hogy az eper tipikusan nyári gyümölcs Magyarországon. Természetesen a most kínált gyümölcs nem a hazai termelőktől származik.

Fotó: Kovács Liliána
Gyönyörű szép piros eper mosolyog a pécsi vásárcsarnok standján a vevőre. Mellette málna, amiről ugyanaz mondható el, nem éppen a tél gyümölcse. Ennek megfelelő az áruk is. Az eper kilójáért ötezer forintot kérnek, a málna ára ennél is magasabb, kilónként meghaladja a 10 ezer forintot. Drága, mondhatnánk, de tudni kell azt is, hogy ezek a kurrens nyári gyümölcsök most meglehetősen messziről – jellemzően Görögországból, Dél-Olaszországból és Marokkóból, Egyiptomból – bonyolult logisztikai úton érkeznek.

Fotó: Kovács Liliána
Ennek megfelelően alakul a kereset is irántuk, vagyis egyelőre senki nem veszi kilószámra az epret, málnát, inkább csak kis tételben, néhány szemet visznek haza. Az eladó és a vásárló egybehangzó véleménye szerint egyelőre ennyi is elég, hogy megérezzük a nyár ízét. Bár sokan még azon a véleményen vannak, hogy inkább kivárják az idejét, mert a hazai szabadföldi zamata az igazi.
Az eper egyelőre unikum a piacon, a legnagyobb kereslet a narancs és a mandarin iránt van
Amíg pedig elérkezik az eper- és a málnaszezon - még jó pár hónapot kell várnunk rá -, addig is itt vannak a nálunk hagyományosan télinek titulált gyümölcsök, a citrusfélék. Nos, narancsból, mandarinból tényleg nagyon gazdag a kínálat és a választék is, ennek megfelelően 600-tól 1200 forintig kaphatjuk meg a kilóját a szintén főleg Görögországból, mellette Spanyolországból is származó déli gyümölcsnek. Nem is csoda a kiemelt kereslet, hiszen ezek a gyümölcsök segítenek a legtöbbet abban, hogy sikeresen átvészeljük a jelenlegi, influenza-vírusoktól terhes időszakot.
A betegség elkerülésében jelenleg nem csak a gyümölcsök, hanem a zöldségek is segíthetnek a piaci kínálatból. A pécsi vásárcsarnokban éppen ezért keresett termék, a cékla, a fekete retek, a sörretek, a zeller, de sokan viszik ilyen célból a savanyított termékeket is ebben az időszakban.