Jobb, ha figyelsz!

2025.02.17. 10:30

Komolyan kell venni ezeket a határidőket

Az adóhivatal figyelmeztet, komolyan kell venni az év eleji határidőket. Az 1988-as évtől adtuk be az első szja-bevallást, azóta minden év első fele az adózásról szól, aminek előírásait jobb, ha komolyan vesszük.

Január végéig meg kellett, hogy kapjuk az igazolásokat az előző évi jövedelemről. Február közepéig megérkeznek a kedvezményre jogosító igazolások is. Aki komolyan hamar szeretné visszakapni a visszaigényelhető adóját, már most elkészítheti a bevallását, és a hivatal márciustól már utalja is a feldolgozott, hibátlan bevallások alapján a visszakért összeget.

Komolyan kell venni az adóbevallás határidőit, sok kellemetlenségtől kímélhetjük így meg magunkat
Komolyan kell venni az adóbevallás határidőit, sok kellemetlenségtől kímélhetjük így meg magunkat.
Fotó: MW / Forrás:  MW

Március közepétől elérhetők lesznek a bevallási tervezetek az szja-felületen és az elektronikus eléréssel rendelkezők már kiegészíthetik, módosíthatják, jóváhagyhatják. Mindenképpen fontos az adatok egyeztetése a saját igazolásokkal, dokumentumokkal, mert a benyújtott bevallás, a jóváhagyott, bevallássá váló tervezet adattartalmáért az adózó felel. Az igazolásokat, dokumentumokat nem kell beküldeni a hivatalba sem a bevallással együtt, sem külön, azokat meg kell őrizni az elévülési időn belül.

Nem elég komolyan venni a határidőket, van, akinek másra is figyelnie kell

Az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek a tervezetet ki kell egészíteni a 24-es jövedelmeikkel, az ő tervezetükből nem lesz automatikusan bevallás május 20-án.

Áprilisban azok is megkapják a tervezeteket, akik március 17-ig sms-ben, telefonon, személyesen vagy online kérték a hivataltól papíralapon.

Május 20-a a személyi jövedelemadó-bevallás benyújtásának és az adó megfizetésének határideje. A kettő együtt fontos. Nem elég az adót megfizetni, a bevallást is be kell nyújtani, és fordítva!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!