MCC-műhelyvezető járt Pécsen

2025.04.13. 12:30

Forgószél söpör végig a magyar gazdaságon – Felszállás vagy zuhanás vár ránk?

Dr. Szepesi Balázs, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Közgazdasági Iskolájának és Vállalkozáskutatási Műhelyének vezetője volt az intézmény pécsi képzési központjának vendége, aki a magyar vállalkozások helyzetéről, kilátásairól tartott beszélgetés résztvevője volt.

Mint Szepesi Balázs hírportálunknak kifejtette, azért érkezett Pécsre, hogy arról beszéljenek, milyen állapotban vannak a magyar vállalkozások és a régóta tartó bizonytalan időszak miként hat működésükre, milyen nehézségek és lehetőségek állnak előttük.

Szepesi
Síkfői Tamás és Szepesi Balázs. Fotó: Nagy Laura

Az gazdasági szakember felidézte, hogy az MCC tavaly készítette el először a magyar vállalkozások helyzetéről szóló jelentését, amelynek folytatását idén is szeretnének elkészíteni. Az első, tavalyi jelentés 1500 vállalkozó válaszai és vállalkozói mélyinterjúk alapján készült, amivel az MCC anyaga az egyik legnagyobb rendszeres magyar vállalkozáskutatás.

Szepesi Balázs a jelentés eredményeit úgy összegezte hírportálunknak, hogy a magyar vállalkozások az ország gazdasági prosperitásának inkább motorjai, mint oldalkocsijai, de semmiképpen sem fékezői. Szavai szerint bármilyen meglepő is, de a magyar gazdaság fejlődése a koronavírus-járvány kitörése óta jobb mint az Európai Unióé, a kontinensen nem a közép-európai és nem a magyar gazdaság van a legrosszabb helyzetben. 

Ez egyszerre tölthet el minket büszkeséggel, de egyszerre elszomorító is, mert a helyzeten Magyarország nehezen tud változtatni, hiszen az energiaárak emelkedése, az ukrajnai háború, a kibontakozó vámháború mind-mind olyan tényezők, amihez képest az ország cselekvési ereje kicsi – állapította meg a műhelyvezető.

Szepesi Balázs hozzátette, hogy a mostani, coviddal kezdődő válság alatt elmaradt a növekedés, nem nő a piac, és nem tudni, hogy mi várható a következő évben. „Ez egy új korszak, a bizonytalanság kora” – hangoztatta a szakember, aki szerint az azonban elmondható, hogy a magyar vállalkozások válságállóbbak lettek, nőtt az ellenálló képességük. Ezzel együtt fájdalmas az elmaradt haszon és az a sok bizonytalanság, amit a vállalkozásoknak el kell szenvedniük

 – jegyezte meg.

Ismertetése szerint mindennek hatására átalakult a vállalkozások fejlesztésének mikéntje is: már nem a kapacitásnövekedésre törekednek, hanem a pozícióik, a minőségük, a termelékenységük javítására. Az MCC tavalyi jelentése alapján a vállalkozások óvatosan optimisták és többségük bízik abban, hogy három év múlva jobb helyzetben lesznek, mint jelenleg.

Szepesi Balázs a kibontakozó vámháborúról

Ez az első vámháború, ami Európát is érinti, és nem tudjuk, hogy miként fog zajlani – írta le a jelenlegi, stabilnak még csak véletlenül sem nevezhető világgazdasági környezetet a szakértő, aki szerint nehéz jósolni ebben a helyzetben. Az egész magyar gazdaság olyan erősen integrálódott a magyar gazdaságba, hogyha – mint fogalmazott - „Európa beteg, akkor Magyarország sem lehet egészséges”.

„Forgószélben vagyunk. A magyar gazdaságot ez fel is dobhatja, le is dobhatja.” - összegezte a helyzetet Szepesi Balázs, aki szerint most az egyik legfontosabb kérdés, hogy a magyar vállalkozások piacot tudjanak találni, ha európai piacok kiesnek, azt máshol pótolni tudják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!