2025.06.22. 10:00
Ettől dobsz egy hátast: ennyiért árulnak egy stéget Orfűn
Kurrens ingatlanra bukkantunk a baranyai piacon, egy frissebb felújított orfűi stég az, amin megakadt a szemünk. Az alig nyolc négyzetméteres stég ára nyolc millió forint, nem nehéz kiszámítani, hogy négyzetméterét kereken egymillió forintért kínálják.
Azt, hogy a stég kelendő portéka az ingatlanpiacon, azt abból is jól lehet látni, hogy nincs túlkínálat az ilyen objektumokból. Vagyis, ha megjelenik egy-egy tétel a porondon, az viszonylag hamar gazdát cserél.

Fotó: MW / Forrás: MW
A jelenlegi nyolcmilliós ajánlathoz képest néhány évvel ezelőtt hatért lehetett hozzájutni egy hasonló objektumhoz az orfűi Pécsi-tó parti övezetén, viszonylag frekventált helyen. De már a Covid előtti időszakban, vagyis úgy 6-7 évvel ezelőtt is megkérték ezeknek az építményeknek az árát, akkor egy teljesen felújításra szoruló stég kínálati ára 1-1,5 millió forint körül mozgott.
- A stég egy meglehetősen speciális ingatlanpiaci kategória, hiszen tulajdonosai általában horgászásra, napozásra használják. Ezeken az értékeken kívül más hozama nem nagyon van, ugyanis a gyakorlat szerint bérbe nem igazán adható, a szabad piacon nehezen hasznosítható - mondta a kategóriáról egy lapunk által megkérdezett baranyai ingatlanszakértő.
A szakember rámutatott, hogy Orfűn a privát hasznosításon kívül leginkább úgy forgalomképesek, ha használatuk kiadó apartmanokhoz kapcsolódik, és ilyen módon épülhet be a szállás-vendéglátás szolgáltatás árába.
A gyakorlat szerint egy-egy stég súlyos milliókkal dobja meg egy nyaraló, egy tóparti ház értékét
A stégpiacon körülnézve országosan is az a jellemző kép mutatkozik, hogy ezeket az építményeket általában nyaralókhoz, vízparti építményekhez kapcsolódva értékesítik. A trend ugyanakkor a baranyaihoz hasonlatos, egy-egy ingatlan árát általában legalább 6-8 millió forinttal dobja meg a stég becsült értéke. Ilyen piacképes kombinációt egyébként többet is találtunk folyók, holtágak, mesterséges csatornák vagy tavak partjain is.
A balatoni privát stégek piaca egy külön kategória. A magyar tenger partján kiváltképp nagy érték egy saját bejáró, a fürdést-napozást, esetleg a horgászatot támogató létesítmény. Ennek tudatában az árát is megkérik, bőven találhatók 10-12 milliós kategóriájú létesítmények is. A Balaton környékén azonban hatványozottan igaz a megállapítás, ajánlatos alaposan utána nézni az áruba bocsátott objektum tulajdon- és használati viszonyainak. Különösen most, amikor engedélyezési és biztonsági szempontok alapján vizsgálják felül az építmények létjogosultságát.