2025.06.23. 16:40
Berobbant a nyár, a héten már közel 40 fokos meleg lehet (VIDEÓ!)
Forró napokkal indít a hét, a következő napokban több helyen 35 fok közelébe kúszik a hőmérő higanyszála. A kánikula már hétfőn érezteti hatását, és csak rövid időre enyhül a tikkasztó meleg.
A köpönyeg.hu szerint a hétfői nap folyamán fátyolfelhők szűrik ugyan a napsütést, de az UV-B sugárzás így is erős lesz, így érdemes napközben kerülni a tűző napot. A déli szél élénken fúj, ami minimális enyhülést hozhat, estére pedig nyugat felől felhők érkeznek. De ne reménykedjünk enyhülésben – a hét további napjaira robban be igazán a kánikula.

Fotó: MW
Kedden egy gyenge hidegfront éri el térségünket, ám ez csupán a hőérzeten enyhít kissé, csapadék nem várható. A szél iránya északnyugatira fordul, időnként megerősödik, így valamelyest felfrissülhet a levegő.
Szerdán azonban ismét megérkeznek a forró légtömegek délnyugati irányból, a nap zavartalanul süt majd, a hőmérséklet ismét a 33-35 fokot is elérheti. Csütörtökön napközben még derült, napos időre van kilátás, de estére egy újabb hidegfront közeledik. Ennek hatására a szél északnyugatira fordul és viharossá fokozódhat, elszórtan zápor is kialakulhat, de komoly lehűlésre továbbra sem számíthatunk.
Tegyünk a kánikula ellen: hűsöljünk az erdőben és a vízben
Aki teheti, hűsölésre és kikapcsolódásra használja ki a forróságot és a forró napokat – Baranya szerencsére bővelkedik a remek strandolási lehetőségekben. A hétvégén például Orfűn jártunk, ahol nemcsak a tó vize volt kellemesen hűs, de a strand is megtelt élettel: napozók, fürdőzők, vízibiciklizők és SUP-osok színes forgataga tette igazán nyárivá a hangulatot.
Emellett érdemes felkeresni a Magyarhertelendi Termálfürdőt, ahol a melegvizes medencék mellett árnyas fák alatt pihenhetünk, vagy ellátogathatunk Siklósra, Harkányba, ahol a család minden tagja megtalálja a neki való kikapcsolódást. A természetbarátoknak ajánlott a Pécsi-tó környéke, akár egy árnyas séta, akár egy aktív kerékpártúra formájában.
A következő napokban tehát legyünk előrelátók: figyeljünk a folyadékbevitelre, kerüljük a tűző napot a legmelegebb órákban, és ha tehetjük, csobbanjunk egyet valamelyik baranyai fürdőhelyen – hiszen a kánikulát legjobban a víz partján lehet elviselni.