törvényszék

2018.01.10. 14:16

Majdnem halálra szurkált egy nőt, enyhítették a büntetését

A jogerősen megállapított tényállás szerint egy italozó életmódot folytató vádlott férfi 2016 januárjában befogadott lakásába egy hajléktalan nőt, aki korábban prostituáltként dolgozott.

A férfi és a nő között rendszeresek voltak a veszekedések, több esetben előfordult, hogy a nő bántalmazta is a férfit, őt sodrófával ütlegelte. A férfi feljelentést is tett az általa befogadott nő ellen, és szerette volna, hogy a sértett távozzon a lakásból, ennek érdekében azonban lépéseket nem tett.

2016. augusztusában a nő orvosi vizsgálatra kapott időpontot, de későn ébredt fel. A késedelem miatt folyamatosan megjegyzéseket tett a férfira. Ezt a vádlott megelégelte, egy 19 cm pengehosszúságú késsel a fürdőszobában mosakodó sértett hátát kis erővel megszúrta. Ezt követően a sértettet hátulról átkarolta, dulakodtak. A sértett védekezett, ennek során kezével megmarkolta a kést. A dulakodás során a sértett oldalt fordult a vádlottnak, aki a sértettet egy alkalommal közepes erővel a mellkasán, egyszer pedig nagy erővel a hasán megszúrta. A sértett a vádlott elől a lakás erkélyére menekült, onnan segítségért kiáltozott. A sértett hasát és mellkasát ért szúrások életveszélyes sérülést okoztak, életét a gyors orvosi beavatkozás, műtét mentette meg.

A Pécsi Törvényszék a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, a védelmi fellebbezések folytán eljárt Pécsi Ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette büntető tanácsa a vádlott büntetését 4 év börtönre enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában