megye önkéntese

2018.02.04. 07:00

A kistótfalui polgárőrök néha egyenruhában ülnek be a misére

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezetének vezetője, illetve a helyi polgárőr egyesület elnöke napi kapcsolatban áll azokkal, akik segítségre szorulnak, de azokat is megtalálja, akik segíteni szeretnének. Koch Irént az aktív munkájáért a megye önkéntese díjjal is jutalmazták.

– Tolna megyéből érkezett, hogyan került a kis községbe?

– Bonyhádon születtem, Tolna megyében, Tolna városban laktam. Huszonöt évig dolgoztam Németországban, a férjem német anyanyelvű, Pécsen keresett munkát és így találtuk meg Kistótfalut, ezt a csodás települést. A férjem nagyon szeretett volna Pécs és Villány vonzáskörzetében élni, megtetszett neki ez a környék, így úgy gondoltuk, itt telepedünk le.

– Hogyan került kapcsolatba a helyi polgárőrséggel?

– Talán fél éve lakhattunk Kistótfalun, amikor indultam a polgármester-választáson. Ezáltal sokan ismertek már, és amikor lemondott a helyi polgárőr egyesület elnöke, sokan szerették volna, ha elvállalom a feladatot, így tovább tudott működni a szervezet.

– És a szeretetszolgálat?

– A polgárőrségen keresztül sok helyi lakossal álltunk kapcsolatban. Az időseket, az egyedül élőket rendszeresen felkerestük, hogy miben tudunk nekik segíteni, mitől tudjuk megvédeni őket. Így kicsit beleláttunk így az életükbe. Sokan maguktól is elkezdték mondani a gondjaikat, hogy kevés az ennivalójuk, egészségügyi állapotuk miatt nem tudnak bevásárolni, gyógyszert íratni. Később megismerkedtem Darnai Ágoston József plébánossal, aki a pártfogója a helyi segítő caritas szervezetnek. Minden héten hoztunk élelmiszert a rászorulóknak, de egy idő után az is világossá vált, hogy nem csak ennivalóra van szükség, hanem ruhára, kályhára, vagy éppen tüzelőanyagra. Így kerültünk közelebb a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz. Tavaly szerveztünk ökomenikus hetet is, ahol a mise után bemutattuk a segítőinket, illetve az atyát a hívőknek, így ők is tudják, kihez, vagy kikhez tudnak fordulni, ha bajba kerülnek.

– Miben tudtak eddig segíteni?

– Siklóson segítettünk, amikor leégett egy család háza, illetve Túronyban leukémiás kisfiú családjának szerveztünk gyűjtést. Vokányban és Újpetrén is rendszeresen megfordulunk, a polgárőrök is nagyon aktívan részt vállalnak ebben. Néha egyenruhában ülünk be az atya miséjére is.

– Honnan ered a segítő szándék?

– Mindig is élt bennem a segíteni akarás, de talán alakított a sors is rajtam, ugyanis 18 évvel ezelőtt daganatos beteg voltam. Akkor láttam, hogy sokaknak kell a segítség a küzdéshez.

Már megjárta Németországot is

Koch Irén 1969-ben született Bonyhádon, Tolna városban járt általános iskolába, utána Szekszárdon, a kereskedelmi szakközépiskolában szerezte meg bizonyítványát. A szekszárdi tanítóképző főiskola titkárságán helyezkedett el, majd később Németországban dolgozott, ahol több cukrászüzemet, pékséget üzemeltetett és egy nagyobb üzletlánc kereskedelmi igazgatói pozícióját is betöltötte. Visszatérve Magyarországra, polgárőrnek jelentkezett, férjével együtt vesznek részt a helyi önkéntesek összefogásában. Szabadidejében lovagol és szeret táncolni is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában