kisvaszar

2018.06.11. 19:36

Dombóvári tragédia: vállalkozók segítségét kérik a kripta elkészítéséhez

Édesanyja mellett fekszik majd egy koporsóban a hat hónapos kisbaba – ez volt a kérése a hozzátartozóknak, akik a pénteki viharban a tragédia pillanatában elveszítették szeretteiket.

Zsigmond József

Amint arról beszámoltunk, egy kisvaszari családot ért szörnyű tragédia pénteken, mikor a dombóvári kórházból tartottak hazafelé és az autójukra egy nagyméretű fa dőlt. A kocsiban öten utaztak, négyen a helyszínen életüket vesztették.

– Megbeszéltem a hozzátartozókkal, hogy a temetést átvállalja az önkormányzatunk – mondta el lapunknak hétfőn Kovács Mónika, a település vezetője. – A mély fájdalom miatt sem az anya, sem a testvére nem képesek a koporsók kiválasztására, ezért felkértem őket, hogy adjanak meghatalmazást, hogy a temetkezési vállalatnál a falugondnokkal eljárhassunk ügyükben. A mai nap folyamán ötvenezer forint rendkívüli gyorssegélyt adtam át, ám a család nem tartott rá igényt. Azért az összeget ott hagytam náluk – tette hozzá.

A családnak az volt a kérése, hogy kriptában, egy helyen legyenek elhelyezve a családtagok. Megkérték rá a polgármestert, hogy ne négy koporsót csináltassanak hanem hármat, hogy az anya a kicsi babájával együtt lehessen.

Mint megtudtuk, ki kellett volna már ásni a kriptának az alját és le kellett volna betonozni, de az idő annyira rövid és szűkös a határidő és pénzkeret, hogy ez kérdésesé teszi az elkészítését. Az önkormányzat, ezért arra kéri a jóérzésű embereket, vállalkozókat, hogy ha tudnának önzetlenül segíteni abban, hogy határidőre elkészüljenek, akkor azok jelentkezzenek a kisvaszari polgármesteri hivatalnál (Albert István tér 1., tel.: 72/898-416).

A Balatoni Hajózási Zrt egymillió forintot ajánlott fel a kisvaszari családnak, és várhatóan hasonló összeggel támogatja őket a dombóvári önkormányzat is, erről a jövő heti testületi ülésen döntenek. Vasárnap már több templomban gyűjtést szerveztek a család számára és a Pécs-Egyházmegyei Katolikus Caritas Alapítvány bankszámlájára, 11731001-20101897-00000000 szintén lehet adományt küldeni. Kérik tüntessék fel, hogy a kisvaszari családnak szánják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában