krimi

2019.07.17. 11:32

Nem egyszer ölt a túronyi gyilkos – videó!

A férfi nem először ölt Túronyban. A Készenléti Rendőrség (KR) Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya minősített emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként azt a 28 éves túronyi férfit, aki jelenleg – egy korábbi gyilkosság miatt – jogerősen kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés büntetését tölti.

A Baranya Megyei Rendőr-Főkapitányság 2016. május 18-án rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki május 13-án egy túronyi házban, fejre mért ütésekkel bántalmazta az ott lakó idős német férfit, aki az elszenvedett sérülések következtében meghalt. A nyomozás megállapította, hogy az elkövető a kerítést letaposva jutott az ingatlanba, ahol a házban egy fejszével bántalmazta a 81 éves sértettet. A gyilkos az idős férfi pénztárcáit, mobiltelefonját és iratait vitte magával.

Az adatgyűjtés során a gyanú egy akkor 25 éves, szintén a településen lakó férfira terelődött, akit a Baranya megyei rendőrök 2017. március 23-án fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként. A fiatalember beismerő vallomást tett, elmondta, hogy egy közeli, használaton kívüli kútba dobta a fejszét, amelyet a nyomozók megtaláltak.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=U_xiQPS5i8o

A Pécsi Ítélőtábla 2019. január 8-án jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a férfit.

A gyanúsított elfogása előtt 48 nappal – 2017. február 3-án – Túrony községben egy Petőfi Sándor utcai házban ismeretlen körülmények között tűz keletkezett. A porig égett ház romjai között a tűzoltók már csak az ott lakó 88 éves asszony holttestét fedezték fel. Az igazságügyi orvosszakértők megállapításai szerint az idős asszony az egész testére kiterjedő égési sérüléseket szenvedett el, de a vizsgálatok alapján egyértelmű volt, hogy halálát a füst belehelése okozta, tehát még élt a tűz keletkezésekor. A tűz keletkezési helyét, okát, mechanizmusát nem lehetett tisztázni, és mivel az eljárás során idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, a közigazgatási eljárást lezárták.

A KR Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályának munkatársai – feladatkörükből adódóan – országos illetékességgel értékelik és elemzik a gyanús eltűnési, körözési eljárások mellett a rendkívüli haláleseti eljárásokat is. A nyomozók a túronyi tűzeset iratanyagát áttanulmányozták, valamint további adatgyűjtéseket és kihallgatásokat végeztek.

Felmerült, hogy a 88 éves nő házánál, a tűz keletkezésének reggelén az előző emberölési ügy – akkor még szabadlábon lévő – gyanúsítottja motoros fűrésszel fát vágott, és miután fizetségét megkapta, az idős asszony – vele közös háztartásban élő – 61 éves fiával töltötte a délutánt. A férfit a pécsi rokonaihoz vitte, ahol leitatta, és társaival együtt a vagyonukról, jövedelmükről, a ház belső elrendezéséről kikérdezte.

A KR Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya 2018. január 25-én nyomozást rendelt el emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt, amelyben további adatgyűjtéseket végeztek. A nyomozók megállapították, hogy 2017. február 2-ról 3-ra virradó éjszaka az elkövető Pécsett, a rokonainál hagyta a nő fiát, majd két ismerősével, autóval visszautazott Túronyba azzal a szándékkal, hogy az idős asszony házából megszerzi az ott remélt készpénzt és ékszert.

A rendőrök 2019 júniusában gyanúsítottként hallgatták ki az akkor már 28 éves férfit, aki vallomásában elmondta, hogy miután visszautazott Túronyba, betört a sértett házába. Az idős asszony ezt észrevette, őt magát is megismerte, ezért a nála lévő tőrkéssel többször megszúrta, megvágta a sértettet. Hogy a bűncselekmény nyomait eltüntesse, tüzet okozott, a házból csupán egy gázpalack záró kupakját vitte el, amelyet a késsel együtt saját házának szennyvízaknájába dobott.

A nyomozók 2019. július 9-én megtalálták és lefoglalták a tőrt és a gázpalack említett darabját is.

A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályának munkatársai a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást – a további eljárási cselekmények lefolytatása érdekében – a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságnak a napokban átadják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában