szombaton kezdődött

2020.08.11. 10:41

Ismét kigyulladt Bárban a kastély, ahol egy holttestet is találtak hétfőn hajnalban

Információink szerint már szombaton is tűz volt, majd a hétfői esetről be is számoltunk. Abban a kastélyban csaptak fel a lángok, amit a falu földesura, a sombereki Sauska család építtetett a XIX. század első felében, klasszicista stílusban.

bama.hu

Frissítés: Egy holttestet is találtak még hétfőn hajnalban

Négy nap alatt háromszor kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak a bári Fehér-kastélynál. Szombaton a helységben egy antik kanapé fele kisebb lángokkal égett, viszont a füstképződés nagy volt. A tűzoltók eloltották a tüzet, a kanapét kivitték az udvarra és légzőkészülékben átvizsgálták a házat. Hétfő hajnalban újra a helyszínre hívták a tűzoltókat, akkor a műemléképület tetőszerkezetén és egyik helyiségben keletkezett tűz. Az égő helyiségben a tűzoltók egy holttestet találtak.

Az épület tetőszerkezete, valamint az égő helyiség bútorzata teljesen megsemmisült. A tűzoltók a megmaradt értékeket kimentették. Az igazgatóság tűzeseti helyszíni szemlét folytatott le, a tűz keletkezési okát pedig tűzvizsgálati eljárásban vizsgálták.

Kedden reggel újra be kellett avatkozniuk a tűzoltóknak, az épület több helyisége égett. A tűz keletkezési okait pedig tűzvizsgálati eljárásban vizsgálják. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az ügyet. (Zs.J.)

Korábban írtuk:

Kigyulladt Báron, az 56-os főút belterületi szakaszán, a Szabadság utcában a Fehér-kastély kedden reggel. Az életveszélyes épület több helyisége ég, a mohácsi hivatásos tűzoltók kívülről, két vízsugárral oltják a lángokat.

A mohácsi hivatásos tűzoltók aztán később arról adtak hírt, hogy délelőtt eloltották a bári Fehér-kastélyban felcsapott tüzet. A tűzoltók a lángok mellett az izzó gócpontokat is eloltották.

Az egyelőre nem világos, hogyan gyulladhatott ki a kastély egymás utáni napokon ennyiszer, ezt majd a tűzvizsgálati eljárás fogja kideríteni. Sárkány Sándor, Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense elmondta a bama.hu-nak, hogy egyelőre az sem tisztázott még, hogy mi okozta pontosan a férfi halálát. Ezt majd a szakértői vizsgálatok derítik ki.

Olvasóink emlékezhetnek rá, hogy tegnap már beszámoltunk róla, hogy teljes terjedelmében égett a Sauska-kastély tetőszerkezete. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól képeket is kaptunk a hétfői oltásról.

A falu földesura, a sombereki Sauska család építette a XIX. század első felében, klasszicista stílusban – a falun túl, a dunaszekcsői út mentén – a két kis kastélyt, a Sárga- és Fehér-kastélyt. A Kastélyok.com szakportál adatai szerint a Fehér-kastély magántulajdonban van, az épületet vendégházzá alakították. A kastélyok körül szépen gondozott park van.

A katasztrófavédők keddi részletes közlése szerint hétfőn hajnalban a Fehér kastély műemlék épület tetőszerkezetén és egy helyiségben keletkezett tűz. A mohácsi, véméndi és szekszárdi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, kiérkezésükkor a tetőszerkezet már teljes terjedelmében égett, valamint részben leszakadt.

A hálószoba feletti tetőszerkezet teljesen átégett és a cserepek a hálószobába estek. Amikor az égő helyiségbe már be lehetett hatolni, a tűzoltók megtalálták az ott lakó holttestét.

A tüzet végül hat sugárral számolták fel a tűzoltók. Az eset kapcsán az épület tetőszerkezete, valamint az égő helyiség bútorzata teljesen megsemmisült. A mohácsi egységek a lehetséges mértékben értékmentést is végeztek. A Baranya Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat az eset jellegére tekintettel tűzeseti helyszíni szemlét folytatott le, a tűz keletkezési okát pedig tűzvizsgálati eljárásban fogja vizsgálni.

Amint bővebb információhoz jutunk, frissítjük a cikket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában