krimi

2020.12.20. 10:31

Két nő és egy tinifiú bűvészkedett két mobillal egy baranyai faluban

Ketten ellopták, majd eldobták, végül egy harmadik megtalálta, és eltette a két készüléket. A szigetvári rendőrök két nőt és egy fiatalkorú fiút gyanúsítanak a bűncselekmények elkövetésével.

Forrás: Shutterstock

A nyomozók december 19-én 20 óra után pár perccel elfogták, előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként azt a 21 éves helyi nőt Komlón, akinek a Szigetvári Rendőrkapitányság rendelte el a körözését. A gyanú szerint a nő szeptember 5-én délután fiatalkorú társával Gyöngyösmelléken egy rendezvényről lopott el két mobiltelefont. A készülékektől azonban még aznap, a hazafelé tartó úton megszabadultak, mivel azokat a tulajdonosok keresni kezdték. Az eldobott mobiltelefonokat Kaposfőn, az út mellett látta meg egy 43 éves helyi nő, aki a készülékeket nem adta át a hatóságnak, hanem megtartotta.

A rendőrök az eltulajdonított mobiltelefonokat megtalálták, majd lefoglalták. A 21 éves komlói nő, valamint 17 éves társa ellen lopás, míg a 43 éves kaposfői nő ellen jogtalan elsajátítás miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!