rohanás a halálba

2021.07.24. 21:08

Négy halott az M6-oson: migránsokat vihetett az ámokfutó

Az esettel kapcsolatban embercsempészés bűntett gyanúja is felmerült, melyet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága jelenleg is vizsgál.

police.hu

a_20210724_negyhalalosbaleset_szedres_PA_PN

Forrás: MW

Fotó: Pozsgai Ákos

Mint arról korábban beszámoltunk, 2021. július 24-én 16 óra körül az M6-os autópálya, Budapest felé vezető oldalán, a 131-es kilométerszelvény közelében halálos kimenetelű baleset történt.

Ezt megelőzően, egy magyar rendszámú személygépkocsi vezetője a hatósági jelzés ellenére nem állt meg, az intézkedés alól kivonta magát. A sofőr önmagát és másokat veszélyeztetve közlekedett az autópályán, de elveszítette uralmát a járműve felett és a szalagkorlátot átszakítva az árokba csapódott. A balesetben – a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint – négy ember életét vesztette, három másik sérültet mentőhelikopterrel kórházba szállítottak.

Fotó: PA

A baleset körülményeit a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Az esettel kapcsolatban embercsempészés bűntett gyanúja is felmerült, melyet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága jelenleg is vizsgál.

A rendőrség teljes útlezárás mellett folytatja a helyszíni szemlét. Az arra közlekedők, a balesettel érintett útszakaszt a 6-os és 63-as számú főutak irányába tudják elkerülni.

fotó: PA

Az egyenruhások kérik a járművezetők fokozott figyelmét és türelmét!

Címkék#M6#baleset

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!