Nem lett nyelvvizsga

2021.10.04. 10:18

Vádat emeltek egy pécsi nő ellen csalás miatt

A Pécsi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi nő ellen, aki a sértettől nyelvvizsga felkészítés címén csalt ki pénzt.

bama.hu (forrás: Baranya Megyei Főügyészség)

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

2019 augusztusában megállapodott, hogy a vádlott vállalja, hogy a sértettet felkészíti angol nyelvből nyelvvizsgára. Megegyeztek az óradíjban, illetve a vádlott vállalta azt is, hogy elintézi a sértett nyelvvizsga jelentkezését is, amiért 75.000,-Ft-ot vett át.

A vádlott azt állította, hogy a felkészüléshez szükséges lenne egy tankönyvcsomag megvásárlása is, amit ő meg tudna rendelni, ezért további 40.000,-Ft-ot vett át. Ugyan ebben az évben ősszel, a vádlott úgy tájékoztatta a sértettet, hogy az egyetem szervezésében tolmács tanfolyam is indul, ami hasznos lehet a sértettnek, ezért a tanfolyamra történő jelentkezés céljából 60.000,-Ft-ot kapott a nyelvvizsgázótól.

2020 januárjában a felkészítő arról tájékoztatta a sértettet, hogy lehetőség van az Egyesült Államokban részt venni egy nyelvtanfolyamon, ami államilag támogatott, így csupán 300.000,-Ft-ba kerül. A vádlottnak sikerült meggyőzni a sértettet, hogy ez hasznos lehet számára, ezért a sértett 300.000,- Ft-ot átadott részére.

Egy hónappal később a vádlott jelezte a sértett felé, hogy a külföldi nyelvtanfolyamon, amennyiben egyéni elszállásolást is szeretne, úgy további 120.000,-Ft-ot kell fizetni. A sértett ezen összeget is kifizette.

A vádlott 2019 szeptemberétől 2020 nyaráig folyamatosan hitegette a sértettet a nyelvvizsga időpontjáról, a tankönyvcsomagról, illetve az amerikai utazásról is, majd ezt követően az elkövető a sértett számára elérhetetlenné vált, az átadott összegeket nem kapta vissza. A vádlott cselekménye a csalás bűntettének a megállapítására alkalmas.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!