Nem szép dolog

2022.01.31. 09:01

Kattan a bilincs: több ellenőrre is rátámadt a pécsi utas

A Pécsi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy pécsi nő ellen, aki a menetjegyellenőrökre támadt, mert érvényes jeggyel nem rendelkezett.

bama.hu (forrás: BMF)

Fotó: Shutterstock

A nő egy ismerősével utazott 2021 szeptemberében egy helyi járatú pécsi buszon, akik a menetjegyüket a felszállást követően szándékosan nem érvényesítették. A későbbiekben a buszra felszállt három jegyellenőr, majd a nőt és társát felszólították, hogy mutassák fel jegyüket, vagy bérletüket. A nő társa a két kezeletlen jegyet felmutatta, majd közölte, hogy csak most szálltak fel, ezért nincs érvényesítve a jegyük. 

 

Ekkor az egyik ellenőr tájékoztatta őket, hogy a menetjegyeket a felszálláskor kell érvényesíteni és mivel ezt nem tették meg, ezért szankciót fog alkalmazni. Kérésére az egyikük átadta személyes iratait, azonban a vádlott ekkor közölte, hogy nála nincsenek iratok és egyébként sem adná oda azokat. Az ellenőr ekkor kérte a két nem érvényesített jegy átadását, amit azonban a vádlott megtagadott. Ekkor az ellenőrök intézkedni próbáltak a bliccelőkkel szemben, amikor a vádlott szitkozódva megfenyegette őket, majd az egyik buszellenőrt megütötte, miközben le akart szállni a buszról. 

 

Az ellenőrök megpróbálták ebben a vádlottat megakadályozni, azonban a nő egyikük mellkasára csapott több alkalommal, majd ordítozni kezdett az ellenőrökkel, illetve a busz sofőrrel. A vádlott folyamatosan fenyegette az ellenőröket, elmondta nekik, hogy ha majd nem lesz rajtuk kitűző, el fogja őket intézni. Ezek után ért oda a harmadik jegyellenőr is, akire szintén rátámadt a vádlott, őt lökdösni kezdte, majd kiütötte kezéből a mobiltelefont. Cselekményét csak a rendőrök megérkezését követően hagyta abba. 

 

TAz elkövető cselekménye a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének a megállapítására alkalmas.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában