Kiegészítés

2022.01.05. 09:40

Még mindig keresik a pécsi iskolát ért hekkertámadás elkövetőjét

Ahogy megírtuk, hogy az egyik pécsi gimnázium digitális naplójába több ezer valótlan érdemjegy került a téli szünetben. Az ügy kapcsán rendőrségi feljelentést is tettek.

Fotó: Shutterstock

Mint megtudtuk, több mint hatezer jelest írtak a naplóba, mindenféle tantárgyból. Az érintettek álláspontja alapján nem egyértelmű, hogy külső hekkertámadás, vagy az iskola diákjaihoz köthető-e az eset. Amennyiben az intézmény tanulói, esetleg a tanulók informatikailag képzettebb ismerőseihez is kötődik az eset, akkor egy sajátos diákcsínyről beszélhetünk – ugyanis ha valaki egy-egy jegyet módosított volna, talán észre sem veszik, a több ezer ötös, illetve az, hogy több tantárgy osztályzatait már előre lezárták, azt mutatja, hogy nem akarhatták titokban tartani az ügyet. Az sem kizárt, hogy automatizált hekkelés áldozata lett az iskolai digitális napló (DINA) szerver. Az ügy miatt most az egész rendszert leállították, így nem férhető hozzá az iskola tanárai számára sem, ez okoz némi kellemetlenséget.

A legfontosabb kérdés, amely felmerül, hogy vajon mennyire vannak biztonságban az iskolai szerverek? A valós osztályzatokat helyre tudják állítani a biztonsági mentés segítségével, s ezentúl ilyen mentést is gyakrabban fognak végezni. A pedagógusok otthoni napló-elérését is további védelemmel kívánják ellátni a biztonság érdekében. Azonban kérdéses, hogy azt, aki feltörte a rendszert a karácsonyi szünetben, legyen az diákcsapat, informatikus, vagy bármiféle algoritmus, vissza tudják-e tartani ezek az intézkedések? Ennek kapcsán az országosan számos iskolában használt Kréta e-napló kapcsán is felmerülhet a kérdés, hogy azok a szerverek mekkora védelem alatt állnak. A külsősök által könnyen hozzáférhető weboldalak és programok az adathalászat veszélyét is magukban rejtik. 

 

Az online adminisztráció és ügyintézés egyértelműen a jelen és még inkább a jövő útja, azonban a pécsi eset rávilágít az internetes biztonság és adatvédelem fontosságára, a rendszergazdák számára is kihívást állítva a minél komolyabb védelem kiépítését illetően.

 

Tegnapi, előzmény cikkünket itt olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!