Vádemelés

2022.01.25. 10:20

Ütésig fajult egy közlekedési vita Pécsett

A Pécsi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki egy közlekedési vita során erőszakosan lépett fel a másik féllel szemben.

bama.hu (Forrás: Baranya Megyei Főügyészség)

Képünk illusztráció

Fotó: Shutterstock

A férfi 2021 augusztusában Pécsett az úttest szélén parkoló személygépkocsiból árut pakolt ki, amikor mellettük elhaladt egy gépkocsi. A keskeny úttest miatt a mozgó autó a parkoló autót elkerülve az úttest szegélyére hajtott, majd lassan elhaladt a vádlott mellett. 

 

Ekkor a férfi kiabálni, káromkodni kezdett, majd kirántotta az elhaladó gépjármű jobb első ajtaját és az ott helyet foglaló személy arca irányába ütött. A sértett arcát ugyan nem találta el, de a gépkocsiban ülő férfi szemüvegét lesodorta, majd ezt követően az elhaladó gépkocsi karosszériájára is többször ráütött. Az autó ezt követően megállt, majd abból az utasok kiszálltak. 

 

A sértett közölte a vádlottal, hogy kihívja a rendőrséget, a vádlott azonban továbbra is hangosan üvöltözött és fenyegetőleg közeledett a gépkocsi vezetője felé. Egy arra haladó járókelő mobiltelefonját elővette, hogy telefonáljon, ekkor azonban a vádlott a kezére ütött, majd vele is kiabálni kezdett. A férfi az erőszakos cselekményét akkor hagyta abba, amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek. 

 

Az elkövető cselekménye a garázdaság vétségének a megállapítására alkalmas.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!