Vigyázni kell

2022.02.04. 13:48

Kicsalták a pénzt, majd eltűntek a csalók

Csalás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság egy budapesti, valamint egy hódmezővásárhelyi férfi ellen.

bama.hu (forrás:police.hu)

Fotó: Shutterstock

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a két férfit, akik miután megkapták az interneten árult termékek vételárát, elérhetetlenné váltak. A gyanú szerint a 20 éves budapesti férfi tavaly decemberben kínált eladásra az egyik internetes oldalon egy játékkonzolt. A hirdetésre jelentkező meg is egyezett a férfival, aki magát egy másik személynek kiadva kérte a vételár utalását. A sértett elutalta a kialkudott összeget, azonban a megvásárolni kívánt játékkonzolt nem kapta meg, a férfi pedig elérhetetlenné vált.

 

Ugyanazon az internetes oldalon az év januárjában ismét eladásra kínált egy játékkonzolt, majd egy mobiltelefont is, azonban a vételárak elutalását követően mindkét esetben elérhetetlenné vált a sértettek számára.

 

A csalásban a férfi egyik ismerőse, egy 21 éves hódmezővásárhelyi férfi is részt vett, az ő általa megadott számlaszámra utaltatták az összegeket. A rendőrök a nyomozás során beazonosították a feltételezett elkövetőket, majd mindkettőjüket kihallgatták gyanúsítottként. Ellenük csalás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában