Krimi

2022.03.10. 11:58

Több mint száz millió forintot csalt ki egy pécsi nő a bankoktól

A Pécsi Járási Ügyészség csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy nő ellen, aki cége nevében hiteleket vett fel különböző bankoktól, amiket nem fizetett vissza, majd a gazdasági társaságot értékesítette.

Forrás: Baranya Megyei Főügyészség

Fotó: Shutterstock

A vádlott 2013-ban alapította a gazdasági társaságot. 2017-ben elhatározta, hogy a társaság nevében több pénzintézettől vesz fel hitelt, amit nem fog visszafizetni. A hitelek visszafizetését a cég anyagi helyzete sem tette volna lehetővé.

 

A vádlott 2017 májusában négy bankhoz nyújtott be hitelkérelmet. Azért, hogy a lehető legnagyobb összegű hitelt kapja, egyik bankot sem tájékoztatta a többi kérelemről. A szerződéskötések időpontját ugyanazon napra időzítette, hogy a bankok a KHR rendszerből se szerezzenek tudomást a többi hitelről.

 

A hiteleket a vádlott nem a szerződésekben megjelölt célra használta fel, azokat nem fizette vissza. Cselekményével összesen közel 120 millió forint kárt okozott a pénzintézeteknek. 

 

A vádlott a szerződések megkötése és a hitelek lehívása után üzletrészét színleg eladta egy férfinak, aki hamarosan továbbadta a céget. Az új ügyvezetők a céggel kapcsolatos iratokat, eszközöket nem vettek át, a céget nem is akarták működtetni. A társaság tényleges vezetője továbbra is a vádlott nő maradt. 

 

A társaságot átvevő férfiakat ügyvezetőként bejegyezték a cégnyilvántartásba, ezért abba valótlan adatok kerültek. 

 

A vádlott cselekményei több rendbeli csalás és közokirat-hamisítás bűntettének megállapítására alkalmasak. A bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. 

 

Az ügyvezetőséget színleg vállaló férfiakat az ügyészség közokirat-hamisítás bűntettével vádolja. A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Pécsi Járásbíróság fog dönteni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában