Három évet kaphat

2022.04.07. 10:07

Közel kétszáz rendbeli csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség

A Pécsi Járási Ügyészség 197 rendbeli csalás miatt emelt vádat egy debreceni nő ellen, aki internetes hirdetésekkel csapta be a sértetteket.

forrás: Baranya Megyei Főügyészség

Fotós: Shutterstock

A vádlott 2019 őszén elhatározta, hogy interneten olyan játékokat és elektronikai eszközöket hirdet meg eladásra, amikkel valójában nem rendelkezett. A hirdetésre jelentkezőktől azt kérte, hogy a vételárat előre utalják át neki.

 

A nő kifejezetten a bűncselekményekből származó pénzek fogadására négy bankszámlát nyitott. A sértettek átutalták a vételárat, vagy annak egy részét, a vádlott azonban nem küldte meg nekik a meghirdetett termékeket, őket különböző kifogásokkal hitegette. Több esetben saját maga által szerkesztett feladási bizonylatot küldött annak igazolására, hogy a csomagot feladta. A sértettek egy idő után már se telefonon, se üzenetben nem tudták elérni a vádlottat, ezért sokan feljelentést tettek. A vádlott a csalásokat 2019 novemberében kezdte és még azután is folytatta, hogy őt 2020 áprilisában gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A csalás-sorozatnak az vetett véget, hogy a nőt a pécsi rendőrök 2020 júliusában őrizetbe vették és a Pécsi Járási Ügyészség indítványára a Pécsi Járásbíróság elrendelte letartóztatását. A nő 197, az ország különböző részein élő személyt csapott be, cselekményeivel összesen közel 3.000.000 forint kárt okozott.

 

A vádlott cselekményei közül a legsúlyosabb büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.

 

Címkék#vádemelés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában