Tragédia

2022.05.16. 17:38

Sokkolta az embereket az újpetrei tragédia, szakértő vizsgálja a balesetet

Kollégánk meglátogatta a falut, ahol szombaton egy autó elgázolta a 37 éves bicikliző édesanyát és gyermekét.

B. Zs.

Forrás: Tények

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton délután megrázó baleset történt Újpetrén  a Kossuth utcában. A 37 éves helybéli nő 12 éves gyermekével hazafelé  biciklizett a közeli boltból, az úttest szélén, egy személyautó pedig tisztázatlan körülmények közt elgázolta őket. A hölgy a helyszínen életét vesztette, míg a kislányt életveszélyes állapotban kórházba szállították. Sajnos később ő is belehalt a sérüléseibe.

Az eset teljesen sokkolta a helybélieket. A Tényeknek nyilatkozott az elhunyt édesanya testvére, aki elmondta, hogy hatalmasat repült a gyermek a baleset következtében, testvérét pedig az autó maga alá gyűrte. Úgy véli, az autós fékezni sem fékezett erősebben, hogy az ütközést elkerülje.

Két nappal a baleset után felkerestük a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság Sajtóosztályát, akik megerősítették a fentebb leírtakat, illetve kiegészítették azzal, hogy a személyautót vezető sofőr egy 56 éves férfi, kinek szervezetében alkoholt nem találtak. Lapunknak elmondták azt is, hogy a nyomozás szakértő bevonásával továbbra is tart, és minden körülményt alaposan megvizsgálnak.

A bama.hu megkérdezte Hidegné dr. Csernik Aranka ügyvédet, mire számíthat ilyen esetben a sofőr, amennyiben bebizonyosodik, hogy gondatlanságból következett be a tragédia.

-Amennyiben az nyer megállapítást, hogy a gépjárművezető közlekedési szabályt szegett, ezzel pedig sajnos kettős halálesetet okozott, úgy egytől öt évig terjedő letöltendő szabadságvesztére ítélhetik. Lehetnek enyhítő körülmények is, valamint az is közre játszik, hogy az illető milyen közlekedési előélettel rendelkezik.

A helyeiket annyira sokkolta a tragédia, hogy sokan inkább nem is közelítik meg a helyszínt, igyekeznek a távolabb eső útszakaszt használni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában