Lebuktak

2022.06.10. 09:43

Milliárdos támogatást tett zsebre egy ügyeskedő beruházó kör

Csaknem 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai vissza nem térítendő támogatást tett zsebre egy csirkefarmok korszerűsítésével ügyeskedő beruházói kör - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

bama.hu

Fotó: Shutterstock

Kuperczkó Adrienn közölte: a támogatási összegekből Baranya, Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye területén korszerűsítettek baromfitartásra specializálódott állattartó telepeket, ám a beruházások költségeit jelentősen - egyes esetekben 20-25-szörös mértékben - túlárazták és a feltüntetettnél jóval olcsóbb technológiákat, berendezéseket építettek be.

A pályázatokban valótlan tartalmú szerződéseket és beszerzési számlákat nyújtottak be, a beruházások költségvetését fiktív elszámolásokkal igazolták, megtévesztve a pályázatot kiíró szervet.

A beruházók a legtöbb esetben önerővel sem rendelkeztek, a kivitelező cég ügyvezetőivel összejátszva bonyolult pénzügyi műveletekkel, fiktív kölcsönszerződésekkel és engedményezésekkel igazolták a szükséges összegeket.

A pénzmozgás nélküli tranzakciókhoz saját kivitelezőiket és több külföldi céget, többek között szerb, szlovák, angol és hongkongi társaságokat is felhasználtak - áll a közleményben.

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozóit egy korábbi költségvetési csalás szálai vezették el a pályázati csalásokhoz, amelyekben egy már lebuktatott bűnszervezethez köthető cégek is közreműködtek.

A pénzügyi nyomozók a beruházások helyszínein szemléket és kutatásokat tartottak, bizonyítékokat foglaltak le. Az okozott kár megtérülésére az összes érintett baromfitelep technológiáját vagyonbiztosítás alá vonták, így várhatóan a teljes költségvetésnek okozott kár megtérül.

Az ügyben a NAV 15 gyanúsított ellen javasol vádemelést különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában