Kattan a bilincs!

2022.06.30. 12:27

Túlságosan benne ragadt a szerepjátékban a csaló férfi

Volt, hogy nőgyógyásznak, majd máskor ügyvédnek, vagy közjegyzőnek adta ki magát egy 24 éves férfi Pécsett. A rendőrök kezdeményezték a letartóztatását.

bama.hu (forrás: police.hu)

Képünk illusztráció

Fotós: Huszár Gábor

Kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették június 29-én azt a 24 éves darányi férfit, aki magát orvosnak kiadva orvosi tevékenységeket végzett, ezután ügyvédnek adta ki magát, majd a saját halálát előadva a szükséges eljárások intézéséhez csaknem 12 millió forintot csalt ki Pécsett. A gyanú szerint a férfi nőgyógyásznak adta ki magát, majd 2022 tavaszán a saját, illetve a sértettek lakásán több alkalommal megvizsgált három sértettet, akiktől különböző mintákat vett, majd részükre orvosi diagnózist állított fel, és kezelést ajánlott. A férfi az orvosi tevékenységekhez a szükséges végzettséggel nem rendelkezett, azokat jogosulatlanul végezte.

A nyomozók azzal is gyanúsítják, hogy 2021. november eleje és 2022. június vége között egy másik sértettet azzal ejtett tévedésbe, hogy magát ügyvédnek kiadva baráti kapcsolatot épített ki vele, a bizalmába férkőzött. Ezt követően telefonon ismét egy másik személynek kiadva magát elhitette vele, hogy „ügyvéd barátja” tragikus hirtelenséggel meghalt. Ezután több különböző, nem létező személynek adta ki magát, és többek között pénz kért a temetésre, illetve a hagyatéki eljárásra is, mivel azt is előadta, hogy az elhunyt nagyértékű vagyont hagyott a sértettre. Folyamatos hazugságaival csaknem 12 millió forintot csalt ki a sértettől, aki a nyomozóktól értesült arról, hogy becsapták.

A férfi ellen kuruzslás, valamint jelentős kárt okozó csalás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában