Ezt nem úszhatják meg

2022.07.10. 10:01

Tizenegy éves unokájára kényszerített fizikai munkát a nagymama

Gyereket kényszerített fizikai munkára egy nő és egy férfi Botykapeterden.

Zs. K.

A kép illusztráció

Fotó: Shutterstock

A rendőrök július 8-án egy 63 éves nőt és egy 50 éves férfit fogtak el a községben. A gyanú szerint az asszony a gyámsága és gondozása alatt álló, most 13 éves fiú unokáját az elmúlt két évben, vagyis 11 éves kora óta rendszeresen különböző fizikai – főként mezőgazdasági jellegű – munkák elvégzésre kényszerítette, majd a munkáért kapott pénzt elvette a gyermektől.

A férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy ő szállította el élettársa fiát a munkavégzés helyére, majd onnan haza. Amikor a fiú ellenkezett, akkor veszekedéssel, kiabálással kényszerítette munkára, de olyan is előfordult, hogy a férfi vette át a gyermek munkabérét, amelyet ezután átadott a nagymamának. 

A rendőrök a nagymamát és a férfit is gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. Ellenük emberkereskedelem és kényszermunka elkövetése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. ​

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!