Elrendelte a bíróság a letartóztatást

2022.07.01. 17:02

Ügyvédnek és nőgyógyásznak adta ki magát a kuruzsló

Kuruzslással és jelentős kárt okozó csalással gyanúsított férfi letartóztatását rendelte el egy hónapra a Pécsi Járásbíróság pénteken délután.

ZS. J.

Fotó: Shutterstock

A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi tavaly megismerkedett egy pécsi nővel, akinek álnéven mutatkozott be, és azt mondta, hogy nőgyógyászként dolgozik. A férfi a nőhöz kozmetikai kezelésekre járt, mikor év végén egy kezelés alkalmával a kozmetikus rosszul lett. A férfi ekkor elajánlotta, hogy megvizsgálja, mert elképzelhető, hogy nőgyógyászati problémái vannak.

A vizsgálatra először idén januárban került sor a nő lakásán, majd a munkahelyén. A vizsgálatokért nem kért pénzt, ezért a nő a férfit ismerősének is ajánlotta. El is ment párjával az álorvoshoz, aki megvizsgálta őket, a férfitől ondómintát is kért, részükre orvosi diagnózist is felállított és kezelést ajánlott. A rendőség közölte, hogy a férfi nem rendelkezett orvosi végzettséggel, így orvosi tevékenység végzésére sem volt jogosult.

A férfi közben egy internetes társkereső oldalon megismerkedett egy férfival, akinek azt hazudta, hogy ügyvédként dolgozik, de volt olyan eset is, amikor rendőr őrnagynak, közjegyzőnek adta ki magát.  Az ismeretség odáig jutott, hogy a férfi különböző ürügyekkel összesen több mint 11 millió forintot csalt ki áldozatától, és utaltatott át a saját bankszámlájára.

A gyanúsított büntetlen előéletű, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, a folyamatban lévő büntetőeljárás alatt is folytatta a bűncselekmények elkövetését, így alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el. Ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ügyész tudomásul vette a bíróság határozatát, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!