Lecsaptak a rendőrök

2022.10.11. 10:04

Vádat emeltek a hoteltulajdonos, a taxis és a madám ellen (videó)

Több helyszínen csaptak le a baranyai rendőrök tavaly ősz elején.

Zs. J.

Egy kerítéssel gyanúsítható nő, valamint két segítője – egy taxis és egy hoteltulajdonos kezén csattant a bilincs. A Pécsi Járási Ügyészség most vádat emelt ellenük.

Egy 68 éves nő, a madám, Pécsett működtetett több „szórakozóhelyet”, amelyeket a koronavírus járvány miatti vészhelyzet következtében ideiglenesen be kellett zárnia. A nő a elhatározta, hogy ismeretségi körébe tartozó prostituáltként dolgozó nőket fog szexuális kiközvetíteni az őt telefonon megkereső férfiaknak.

A nő ismerte korábbról az ügy másik vádlottját, aki taxisofőrként dolgozva rendszeresen szállította őt. 2021 márciusában a nő felajánlotta a taxisnak, hogy az általa beszervezett prostituáltakat anyagi ellenszolgáltatásért szállítsa el a kuncsaftokhoz. Ebbe a férfi beleegyezett, majd 2021 tavaszán több alkalommal szállította a prostitúciós tevékenységet végző nőket a megrendelőknek.

A közvetítő ezen időszak alatt kilenc prostituált közvetítésében működött közre. Három prostituáltnak a korábbi lakás bérletét 2021 márciusában felmondták, ezért a közvetítő nőnek szüksége volt egy olyan lakásra, illetve szobára, ahol a prostitúciós tevékenységet tovább lehetett folytatni. Ekkor felkereste egy ismerősét, egy pécsi szálloda vezetőjét, akivel megegyeztek abban, hogy a hozzá tartozó prostituáltak több szobát bérelnek a hotelben prostitúciós tevékenységhez.

A hotel vezetője a megállapodásuk alapján a prostituáltaknak rendelkezésre bocsátotta a szálloda egy-egy szobáját.

A Pécsi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három személlyel szemben, akik részben prostituáltakat közvetítettek kuncsaftoknak, részben szobát biztosítottak szexuális tevékenységhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!