Nagyokat lakmározott

2022.11.19. 13:31

Három szekszárdi helyről is fizetés nélkül távozott a pécsi férfi, aki két kihallgatás között is megebédelt

Háromszor is előállítottak egy pécsi férfit, aki ugyan jókat evett és ivott szekszárdi éttermekben, ám sehol sem fizetett.

Sz. Zs.

Bejelentést kaptak a napokban a szekszárdi rendőrök egy helyi vendéglátósegységből, hogy az egyik vendégük fizetés nélkül akar távozni az étteremből. A járőrök rövid időn belül a helyszínre értek, ahol igazoltattak egy 43 éves pécsi férfit, aki mint kiderült csaknem tizenötezer forint értékben evett és ivott, de fizetni nem akart.

Az adatok ellenőrzése során kiderült, hogy a férfit a Pécsi Rendőrkapitányság ugyanilyen bűncselekmény elkövetése miatt már körözi. Ezért az egyenruhások előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

November 16-án, szerdán nem sokkal dél előtt egy másik szekszárdi étteremből érkezett bejelentés, hogy egy férfi fizetés nélkül lakott jól. Ugyanaz a férfi volt, aki néhány nappal korábban is hasonlóan lakmározott. A rendőrök előállították, és üzletszerűen elkövetett csalás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ezt követően szabadon engedték.

Nem telt el másfél óra, és újabb bejelentés érkezett, ezúttal egy harmadik vendéglátóhelyről. A bejelentés ebben az esetben is arról szólt, hogy az egyik vendég fizetés nélkül akart távozni. Ismét ugyanaz a férfi volt, akit csak nemrég engedtek el.

Újból előállították és kihallgatták, tette okáról azonban nem mondott semmit a rendőröknek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában