Idős embereket károsítottak meg

2022.11.27. 17:21

Szerdán tárgyalják az unokázós csalók ügyét a Pécsi Járásbíróságon (videó)

Unokázós csalók állnak a Pécsi Járásbíróság elé szerdán, akik külföldi telefonszámról hívták fel a gyanútlan áldozatukat, azzal a szöveggel, hogy a hozzátartozójuk balesetet okozott, és hogy ebből ne legyen rendőrségi ügy, készpénzre lenne szükségük.

Zs. J.

A kép illusztráció

Fotó: Motortion Films

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott ismerősei külföldön – az Egyesült Királyságban – éltek, akik a telefonkönyvből véletlenszerűen kiválasztott idős embereket tárcsáztak fel a balesetes sztorival. A külföldön élő elkövetők a pénzösszegek átvételéhez Magyarországon élő ismerőseiket használták fel futárként, akiket a helyszínekre irányították telefonon keresztül, majd tőlük meghatározott összegű jutalék levonását követően a sértettektől kicsalt összegek külföldre utalását kérték.

Volt olyan eset, mikor egy idős pécsi nő a futárnak 115 eurót, 1400 USA dollárt és egymillió forintot adott át egy borítékban. Egy másik esetben 3300 eurót, 2500 USA dollárt, 170 ezer forintot, három aranygyűrűt és négy nyakláncot csaltak ki szintén egy idős nőtől. A kicsalt összeg egy részét átutalási rendszeren keresztül egy nő nevére kiállítva juttatták el az Egyesült Királyságba, míg a másik részét szintén az Egyesült Királyságba címezték, egy férfi nevére.

Az ügyészség az első-, másod- és harmadrendű vádlottakat, mint bűnsegédeket csalás bűntettével, a negyed és ötöd rendű vádlottakat pénzmosás bűntettével vádolja. A bíróság szerdán előkészítő ülést tart az unokázós csalók ügyében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában